Egyrészt úgy tűnik, hogy aki politikai értelemben számol Botkával - annak Pogátsával is kell. http://nepszava.hu/cikk/1129706-szamoljunk-botkaval. De esetünkben most mellékes, hogy a két ember közt közvetlen vagy csak eszmei kapcsolat létezik - maradjunk az írás tartalmánál.

Amiből nagyon sokat megtudhatunk: az egyik meglepő állítás szerint a (az un. dem) ellenzék besorolható a szociáldemokrata mezőbe. Íme: "A szociáldemokraták világszerte az egyenlően magas színvonalú oktatás, egészségügy, átképzés, szociálpolitika és közösségi közlekedés hívei. Különösen fontos ez egy olyan országban, amely a legfrissebb kutatások szerint a legkisebb társadalmi mobilitást biztosítja az egész Európai Unióban! Ennek finanszírozására progresszív adórendszer szükséges."

S bár az írás szándéka szerint igazolni kívánja a "Fizessenek a gazdagok" szlogen helyességét - kimutatja annak populizmusát, hiszen a meghirdetett bevételek nagyságrenddel kisebbek a szükségleteknél. Számszerűsíti a botkai szocdem program gazdasági hatását - ez éves szinten a GDP mintegy 15 %-át igényli - ami az éves költségvetésnek közel harmada! (Néhány tétel túlzott, ilyen pl. a "közösségi közlekedés" címszóval a MÁV-nál kimutatott 3ezer Mrd-os tétel: tény, hogy a költségvetés a rendszerváltás óta kb. ennyit spórolt a MÁV-on, de ez nem azt jelenti, hogy ne tekinthetnénk a közösségi közlekedés részének a vasúttal integráltan kezelendő autóbusz hálózatot - vagy kis települések esetében az önkormányzatok által működtetett mikrobuszokat, vagy akár a szervezetten kihasznált magán gépkocsikat is.)

Mindenképp Pogátsa dicséretére legyen mondva: ha nagyon finoman is, de elutasítja a 13. havi nyugdíjat ("addig más juttatások talán nem ennyire égetőek").

Amivel ma Magyarországon mindenki egyetért: "Nyilvánvaló, hogy önmagában több pénzzel nem lehet jobb állami alrendszereket létrehozni, ehhez ezen állami szolgáltatások belső működését is rendbe kell rakni. Az is világos azonban, hogy kevés pénzből lehetetlen jó alrendszereket működtetni."

A kevés pénz pótlására a javaslat: emelni kell a béreket, mivel "sem a háztartások, sem az állam működése nem biztosítható a jelenlegi jövedelmi szinten."

Ezzel a kitétellel két gond van: egy országban a reálbérek színvonala alapvetően a termelékenység függvénye - s igen, nagyjából ezen a szinten állunk, s a tapasztalatok azt mutatják, hogy a változást nem elég a bérek emelésével kezdeni. Másrészt a béremelés követelése vissza is üthet a kampányban: amíg az ellenzék ezt csak ígérni tudja - ne legyen kétségünk, a kormány élni fog ezzel, tele leszünk ilyen hírekkel és életpálya modellekkel.

Ami biztos: a kiemelt területeken súlyos, "életmentő" műtétekre lesz szükség - de azonnal hozzá kell kezdeni az (államinak mondott, de helyesebb lenne társadalminak nevezni) alrendszerek átalakításához, mert különben marad az, hogy lyukas hordóba öntjük csak a vizet... Az egészségügy és a nyugdíj esetében legelőször is el kell dönteni, hogy biztosítási vagy ellátási rendszerekről van-e szó. Nem kívánok érvelni a több lábon álló egészségügy és nyugdíj, valamint a teljesítményekhez kötött felsőoktatási tandíjak mellett - de számomra az a hiteles, ha valaki azt ígéri: az "életmentésen" túl valódi társadalmi-szakmai viták, a korábban már működő kerekasztalok eredményei alapján fog hozzálátni az átalakításokhoz. S könnyű álmot lehet ígérni - de az út, az nehéz lesz.