TG és TGM - egy nap, kétféle demokrácia-értelmezés

vak-f.jpgEgy nap, kétféle demokrácia-értelmezés. Kiváló alkalom, hogy előálljak egy harmadikkal :-) 

Török Gábor: Hogy mi a demokrácia és meddig tartanak a határai, az gyakran értékválasztás, felfogás, világlátás dolga. Szerencsére azért vannak megkerülhetetlen támpontok, számomra három ilyen akad: a szabad részvétel, a szabad versengés és a szabad nyilvánosság.

Ami nem tetszik, amit nem tartunk helyesnek, az ellen egy diktatúrában nem sokat lehet tenni. Egy demokráciában számos eszköz van: lehet tiltakozni, lehet szervezkedni, lehet másokat meggyőzni vagy támogatni, és végső soron lehet másra szavazni. Ha elegen teszik és gondolják ezt, majd másképp fognak menni a dolgok. Ha nem, akkor ez marad. Nem azért, mert diktatúra van, hanem azért, mert ez tetszik, ez jó, ez elég nekünk.

TGM: A demokrácia azt jelenti – amit itt negyedszázada elhallgatnak vagy elfelejtenek – , hogy megkérdezzük: az „alsóbb néposztályok” társadalmon belüli relatív súlya növekszik-e, hogy kivergődnek-e gazdaságilag és politikailag függő helyzetükből, hogy nő-e a jólétük, emelkedik-e az életszínvonaluk és átlagéletkoruk, javul-e az egészségük, kivívják-e, hogy ne vessék meg őket, élvezik-e a vertikális mobilitás áldásait, műveltebbek-e, mint korábban, szándékaikat és ízlésüket kénytelenek-e elismerni a náluk gazdagabbak, hatalmasabbak, tájékozottabbak, beleszólhatnak-e az államügyek irányításába, van-e saját politikájuk és világnézetük. És ha mindezekre (és még sok hasonló kérdésre) igennel válaszolhatunk, akkor kezd értelme lenni a demokráciáról való beszédnek.

Egy politológus és egy filozófus - igaz, egyiküknek sem a demokrácia definiálása volt a közvetlen célja.

A politológus lényegében az un. minimalista-, a filozófus az egalitárius felfogást képviseli. Az elsővel az a baj, hogy abba szinte minden belefér, a másik pedig aktuálisan megvalósíthatatlan követelményt fogalmaz meg, különösen azért, mert megfoghatatlan, hogy "a lehető legnagyobb mértékű társadalmi és gazdasági egyenlőség" mit is jelentsen.  Ha a közjót a társadalom, gazdaság, környezet, kultúra hosszú távú fenntarthatóságaként értelmezem, akkor TGM szavait a társadalmi kohézió leírásaként, igényeként tudom értelmezni, s arra a kérdésre adhat választ: miért is gondoljuk, hogy jó dolog a demokrácia, milyen követelményeknek kell megfelelnie?

Jó lenne egy olyan fogalmat, meghatározást használni, melyet minél többen el tudnak fogadni.  Ehhez induljunk ki  a legegyszerűbb értelmezésből, a szó görög eredetéből: demokrácia = népuralom.  Uralkodni döntésekkel lehet - a döntés pedig alternatívák kidolgozását, értékelését, a közülük való választást, valamit a következmények figyelését, értékelését is magába foglalja. (Most csak utalok rá, a népszavazások  és a közvetlen demokrácia híveinek: a legrosszabb döntési módszer  az egyszerű többségi szavazás. Az is nyilvánvaló: bár előfordul, de butaság a parlamenti és a közvetlen demokráciát versengő alternatívákként szembeállítani, hiszen mindkettőnek meg van a maga szerepe, lehetősége - előnye és korlátja.)

 

Egy társadalom minőségét, jóságfokát azon lehet mérni, hogy mennyire szolgálja a közjót. Tudom, sokan visszaéltek már ezzel a fogalommal, ezért nem haszontalan ezt értelmezni: közjón a társadalom, a gazdaság, a kultúra és a környezet hosszú távú fenntarthatóságát értsük, azt, hogyan bánunk mindazzal, amit az unokáinktól kaptunk kölcsönbe.

A fentiek alapján a demokráciát mérő tényezőknek az alábbiakat javaslom:

 

  1. Azonos súlyú voksok - arányosság érvényesülése
  2. Értékelt alternatívák: több párt, előnyök/hátrányok értékelési lehetősége a szabad sajtó és független intézmények elemzései, a pártok közötti viták, független intézmények értékelései alapján
  3. Végrehajtó hatalom ellenőrzése - fékek és ellensúlyok megléte, nyilvánosság
  4. Helyi, regionális és állami szintű döntések létezése, az ezeken való részvétel aránya
  5. Választók egzisztenciális függetlenségének biztosítása a szavazatvásárlás kizárása érdekében (esélyegyenlőségi mechanizmusok létezése)

 

A jelenlegi helyzet, röviden:
1. A korábbinál jóval súlyosabb az arány eltérítés - ami már nem a kormányzati stabilitást, hanem a domináns pozíció megtartását szolgálja.

2. Csak elvileg létezik - az egyfordulós rendszer viszont kizárja, hogy a demokratikus ellenzéken belül alternatívák fogalmazódjanak meg, majd ezek kompromisszumaként kormányváltó alternatíva születhessen. (Persze, mondhatjuk, hogy ez az ellenzék gyengesége - csakhogy nincs olyan, hogy "az" ellenzék.) A gyakorlatban - s elsősorban vidéken - csak a kormányzati, kormány-közeli kampánnyal lehet találkozni, nincsenek érdemi viták, egyre inkább szűkül a szabad sajtó/média mozgástere. Az ad-hoc jellegű törvénykezés sok esetben még a törvény által előírt egyeztetéseket is kizárja.

3. A fékek és ellensúlyok szerepét gyakorlatilag kiiktatták.

4. Minimális a helyi döntések szerepe, az önkormányzatiságot lényegében felszámolták, az állami döntések átláthatatlanok.

5. Az egyéb feltételek teljesülése esetén is választást eldöntő tényező lehet. A gyakorlatban működik a szavazatvásárlás és egzisztenciális zsarolás, elsősorban a falvakban - ugyanakkor stabil anyagi háttér, biztonságérzet hiányában megnő a demagógiára, hazug ígéretekre való fogadókészség.

Izgalmas a vita, hogy az, amiben élünk, hogyan is jellemezhető - de ennél is fontosabb az irány, hogy merre haladunk.

Akinek továbbra is kétségei vannak, hogy milyen rendszerben is élünk, Körösényi  Andrást ajánlom a figyelmébe: Orbán „fülkeforradalma” szinte forradalmi változásokat hozott, és egy új, a korábbi két korszaktól élesen eltérő jellemzőkkel bíró rezsimet teremtett. Az intézményi változásoknak – az alkotmányos garanciák és ellensúlyok gyengítése következtében – határozott antiliberális irányuk volt, tekintélyelvű-paternalista elemekkel. Az új rezsim pontos politikatudományi megragadása azonban nem egyszerű feladat. A nemzeti összefogás, a centrális erőtér építése, a plura- 422 Körösényi András lizmus meghaladásának víziója, a populizmus (kvázi-plebiszciter) módszere, a radikális elitcsere és társadalomátalakítás programja, a gazdasági erőviszonyok politikai szempontú átrendezése, az állam és társadalom közti határ újrarajzolása, a politika korábbi határain túli területek fokozatos, top-down irányú átpolitizálása, az unortodox közpolitika, az etatista politikai paternalizmus, továbbá a karizmatikus politikai vezér rendkívüli felhatalmazása és kormányzása következtében olyan politikai alakzat jött létre, amely kibújik a politikatudomány szokásos rendszer-tipológiáiból. Nem véletlen, hogy az így kialakult képletet az eddig született értelmezések jelentős része valahová a demokráciák és autokráciák közti zónába helyezte.