H O G Y A N küzdhető le az illiberalizmus?

06_gorillas.jpgLépjünk hátra, mivel közelről csak azt látjuk, hogy amíg az ország többsége leváltaná a NER-t, addig a pártok és politikusok állandóan identitásaik, egójuk - jobb esetben ideológiájuk és értékeik - alapján járják a harci táncaikat...homokozo.jpg

(Marosán György most megjelent könyvének (A káosz peremén egyensúlyozva - Útikalauz jövőkutatóknak) szinte minden írása ott van az egyéni link- vagy szöveggyűjteményemben: sokat tanulok belőlük, el- és továbbgondolkodásra késztető írások. Mostani írása (Leküzdhető-e az illiberalizmus kórja? ÉS, 2017.szeptember 22.) azonban inkább vitára késztet.)

Nem mintha nem értenék egyet az illiberalizmus leírásával, vagy éppen az azt helyettesíteni hivatott - szerintem tévesen - szuperliberális modellnek nevezett rendszer előnyeivel, de a "leküzdéshez" be kell látnunk, hogy a bistabil rendszerek teóriáját pontosítanunk kell. Ehhez a hálózatelmélet - társadalmakra, szervezetekre vonatkoztatott - megközelítését ajánlom. Röviden:

(1).A társadalmi hálózatokban emberek, illetve emberek csoportjai (maguk is "hálózatok") kapcsolódnak egymáshoz. Ez a kapcsolat nem véletlen szerű - új kapcsolatainkat a már meglévők befolyásolják, illetve akinek minél több kapcsolata van, annál könnyebben létesít újakat, stb. (2) A kapcsolatok lehetnek "erősek" (pl. közvetlen családtag, munkatárs, párttag) vagy "gyengék" (informatív, ismeretség, stb). Az általánosságban kijelenthetjük, hogy minél nagyobb a csoport, a kötődés annál kisebb. Tapasztalataink szerint ez csak akkor igaz, ha nem léteznek a kisebb közösségek, melyekhez jobban kötődhetünk. Ilyenkor könnyen kialakul a magárahagyottság érzése, mely társadalmi depresszióhoz - vagy mintegy pótlékként - valamely fundamentalisztikus eszméhez, (nacionalizmus, vallási fanatizmus, szurkolói fan-klub) kötődik. (3). A hálózatok kezdetben növekedésre vannak ítélve - kérdéses, meddig. Nem véletlenül alakultak ki az országhatárok, a monopóliumellenes törvények - vagy a hatalommegosztás, a fékek és ellensúlyok elve a politikában. Teoretikusan az egyik határ az, amikor már nem létezik a hálózaton kívüli elem. Az (1.) pontból egyenesen következik, hogy egy versengő környezetben természetesnek kell tekintenünk a monopóliumra való törekvést, vagyis más hálózatok bekebelezését. Ha magát a Földet tekintjük egy hálózatnak, akkor ez már sok tekintetben meg is valósult: a gazdaság, a környezet, az interneten és egyéb médián keresztül a kultúra lényegében már egy hálózatba kapcsolt bennünket. A hálózat struktúrája, tulajdonságai is meghatározzák, hogy milyen nagyra képes növekedni - de erre a 6. pont adhat választ.(4.) A hálózatok alakíthatók - s a hálózatok bennünket is alakítanak. Ha egy ország nem tud alkalmazkodni a külső körülményekhez, akkor bedőlhet a gazdasága. A "civil engineering" ma már egy külön szakma: hogyan alakuljon át egy társadalom működése, gondolkodása, hogy a stratégia célokat el tudja érni, milyen új ismeretekre, képességekre és gyakorlatokra van ehhez szükség. Ha tagjai leszünk egy csoportnak - mi is megváltozunk, főként akkor, ha annak tagjai is akarunk maradni. Óhatatlanul átvesszük a normákat, viselkedési formákat, átvesszük a csoport értékeit, s ezt kifelé is képviseljük, a "szervezet emberévé" válunk, netán külön gondolkodás nélkül is követjük a csoport céljait, programjait, a környezettel való reagálásokat. Annyira elkötelezetté válhatunk, hogy nem figyelünk a kritikákra, külső jelzésekre, így e (5.) gyenge kapcsolatok nélkül a hálózat hierarchikussá, merevvé válik, elveszti rugalmasságát, fejlődési lehetőségeit. Ilyenkor a központi csomópont sérülése az egész háló sérülésével jár. Másrészt (6.) Erős kapcsolatok nélkül a hálózat diffúzzá, struktúra nélkülivé válik, s egy határon túl nem is tekinthető hálózatnak. A rugalmas hálózatban viszont egy-egy csomópont kiesése nem jelenti feltétlenül az egész hálózat sérülését.

 

Az (5.) pont szerinti társadalom felel meg az illiberalizmusnak, autarkiának, a (6.) pont jelenti a másik végletet, melyet inkább szétesettségnek, anarchiának neveznék.

 

A fentiek megerősítik azokat a korábbi tapasztalatainkat, hogy miért sem jók a látszólag stabil centralizált, hierarchikus szervezetek: bármennyire is képesek egy, a központból kiinduló utasítást szervezetten végrehajtani, megszűnik a rugalmasság, a megújulási képesség. A hálózaton belül is lecsökkennek az informális, "gyenge" kapcsolatok - s ez még inkább jellemző a más hálózatokkal való kapcsolatokra, illetve azok hiányára. Így megszűnik az esélye bármilyen közös érték elfogadására - kifelé csak a merev ellenségeskedés lehet a jellemző. E rugalmas kapcsolatok hiányában növekedési lehetőségként csak más szervezetek "felvásárlása" marad, amit kisgömböc effektusként is ismerünk.. A világtörténelem azt bizonyítja, hogy az állandóan növekedni vágyó, hódító hatalmak kora igencsak véges, még ha olyan tehetséges vezérei is voltak, mint Nagy Sándor, Attila, vagy éppen Napóleon.

Ezzel szinte teljesen más végletet képvisel az un. demokratikus ellenzék. Számos kis hálózat alkotja, melyek egymással vérre menő ideológiai, identitásbeli, hitelességi vitát folytatnak, így viszont esélyük sincs arra, hogy olyan szilárdságot, politikai erőt érjenek el, ami "versenyképes" lehet az uralkodó monolit tömbbel szemben. Pedig van megoldás: vizsgálatok kimutatták, hogy már a fehérjék is képesek arra, hogy a környezet hatásaira megváltoztassák az állapotukat, szilárdabbak legyenek vagy éppen a rugalmasságukat növelik meg. [i]. Ehhez először szóba kell állni egymással - ha máshogy nem, közvetítőkön keresztül - majd közvetlenül is, hogy azután ebből ha csak egy projektre is, a jogállam visszaállítására, egy ideiglenes, térben és időben korlátozott alkotmányos kompromisszummal, de "erős" kapcsolat jöjjön létre. S azután igazán itt az ideje, hogy valódi kapcsolatok, hálózatok legyenek a politikai oldalak között - mert különben csak vergődünk, hálózat helyett a magunkra borított háló csapdájában.

 

A fentiek alapján is egyértelmű, hogy különbséget kell tennünk a demokrácia, mint döntési/uralom gyakorlási módszer - és a demokrácia, mint társadalmi berendezkedés közt. A demokrácia, a demokratikus eszközök alkalmazása a rendszer fenntartását, rugalmasságát, innovációs képességét biztosítják. Amikor természeti vagy egyéb katasztrófa veszélyeztet egy társadalmat, akkor nincs idő és lehetőség széleskörű vitákra, cselekedni kell. Ezért demokráciákban is szükség van a katasztrófa- és veszélyhelyzetekre való felkészülésre, a fegyelmezett és szervezett fellépésre - majd az utólagos értékelésre, beszámoltatásra. Autokráciák és diktatúrák jellemzője viszont a folyamatos veszélyérzet fenntartása, mely "indokolja" a demokratikus módszerek mellőzését. Vagyis egy társadalom fennmaradását, stabilitását nem a végpontok egyikében, hanem egy köztes, alkalmazkodásra és védelemre egyaránt képes struktúrában találhatjuk meg.

Az illiberalizmus fennmaradását megkönnyíti a kooperációra, együttműködésre való hajlandóság és képesség hiánya. A társadalom rugalmasságát elsősorban a különböző típusú civil szervezetek (a társadalmi hálózatban: gyenge kapcsolatok) biztosíthatják. [ii]Ezek szerepe különösen megnövekszik akkor, amikor a hagyományos csoportok és szervezetek szerepe eltűnőben van. Itt elsősorban a hagyományos munkaszervezetekről van szó - mely bizonyos értelemben stabilitást is jelentett az egyének számára, egyben a klasszikus szakszervezetek - jól, rosszul, de - biztosíthatták az érdekképviseletet, az érdekek becsatolását a politikai intézményrendszerekbe. Az individualizálódással, az egyéni felelősség megnövekedésével sokan nem tudnak élni, felkészültségük, tudásuk, elavultsága, a hagyományos munkahelyek megszűnése bizonytalan helyzetbe sodorta őket.(ld: prekariátus, a Brexit és Trump jelenség). Egyrészt az újfajta követelményekre fel kell készíteni őket, másrészt a régi, biztonságot nyújtó kötődések helyek újakra van szükség: hipotézisem szerint ha az egyén egyidejűleg többfajta csoporthoz is kötődik, az nagyobb biztonságot nyújt a részére, s kevésbé lesz kitett a fundamentalizmusok csábításának. De ez még bizonyításra vár - ugyanakkor ami biztos, egy társadalom ilyen mértékű átalakítása a hatalom ellenében csak nagyon korlátozott sikerre számíthat.

 business_is_bus.jpg

dontpanicorganise.jpgEzért a címben feltett kérdésre a válaszom: vagy sikerül az illiberalizmust politikailag legyőzni, majd olyan társadalmat építeni, mely immunissá válik az ilyen kísérletekkel szemben - vagy meg kell várni, amíg az egész szétesik (robban?) - de akkor megint csak kérdéses, hogy ebből az anarchikus állapotból nem egy alfahímben keresi majd a megoldást. Nagyon szeretnék már egy szürke, strapabíró, becsületes, stratégiai szemléletű magyar miniszterelnököt...

 

[i] Csermely Péter előadása https://www.youtube.com/watch?v=9HIGFgWoT4A

[ii] Hankiss Elemér alapján: http://geo2.blog.hu/2015/01/29/z_konyvtarat_de_ezeret_353

Címkék: Demokrácia, ÉS