Úgy tűnik, hogy ma csak az lehet korszerű, aki egyben globalizáció és egyben kapitalizmus kritikus. (Ami a gyakorlatban -minmum verbális- „ellenességet” jelent). Rendben, akkor beszéljünk a planetáris tudatról és a magántulajdonról, valamint az áruk, szolgáltatások előállításáról, cseréjéről. Lányi és Schiffer Andrásoknak ajánlom.

Izgalmas előadások próbálták meg tisztázni, hogy mi is az az ökopolitika.

Számomra izgalmasabb volt Lányi előadása. A téma címe „Ökológia: egy-ügyűség vagy radikális rendszerkritika?” – s alapvetően a kisközösségekről, lokalitásról beszélt. (Ajánlom a rendezvényről készült videót vagy tudósítást.) 2 dolog különösen érdekes volt a számomra. Az egyik az, hogy az ökopolitikának ma nincsenek ellenségei – legalább is szavakban. Ebből az következik, hogy akkor ezt számon is kell kérni. (A demokráciáról később.). A másik: nem a kapitalizmust – hanem a mai (D. Rodrik alapján) „perverziót” kell kritizálni. Az ugyanis elveiben a magántulajdon és a szabad piaci csere. A nagyvállalatok menedzserei azonban nem a magántulajdonaikat kockáztatják – ahogy ez most kiderült, Jeff Bezos „mindössze” a 12,5 %-át birtokolja az Amazon részvényeinek, de még inkább így van ez a nagy befektetési társaságok esetében. Ez azt jelenti, hogy valaki otthon szorgalmasan szelektálja a hulladékot, aggódik a klímaváltozás miatt, közösségi munkát végez például a parkok takarításával – közben pedig megtakarított pénzecskéjéért minél magasabb hozamot vár el, s azt már nem tudja átlátni, hogy megbízottja olyan profitabilis cégekbe viszi a befektetését, melyek a környezetvédelmi, adózási „könnyítéseket” keresik. S bár liberális barátaim igyekeznek cáfolni – de igen csak sérül a szabad piaci csere. S itt messze nem pusztán arról van szó, hogy a nagyobb kutyák lenyomják a kicsiket, hanem a törvényességet is átlépő hozamvadászatok, az egyedi kedvezmények, stb.

Schiffer András nagyon jól megindokolta - hogy miért lenne végképp káros és veszélyes, ha csak a nemzetállamokra, a kisközösségekre bíznánk a világ sorsát. Ugyanis mindaz, amit felsorolt, csak globális - vagy ha ez a szó kiveri a biztosítékot: planetáris - szinten orvosolható. Mivel ezt lényegében mindkét előadó elismerte, nem csak LA, nagyon sajnálom, hogy nem erről volt inkább szó.

(Mielőtt bárki bevádolna, hogy egy globális világkormány - értelemszerűen a globális vállalatoknak alávetett - híve lennék: több GB-nyi anyagot tudnék idézni, hogy mennyire híve vagyok a helyi és kisközösségeknek, a szubszidiaritásnak, stb.)

Meglepő, hogy milyen kevéssé bíznak - főleg SA - a demokráciában. Pl. a TIPP megállapodásban lehetne nem lefele, hanem felfelé egységesíteni: a szigorúbb szabályok érvényeséljenek az élelmiszeregészségügy, munkajog, stb. Hiszen a politikusokat mi választjuk. Miért ne tudnánk befolyásolni akár a választott bíróságok működését is - pl. lefektetve azt az alapelvet, hogy a döntéseket a közjó érdekében (hosszú távon is fenntartható gazdaság, társadalom, kultúra, környezet) kell meghozniuk? Melyik helyi közösség tudja elérni, hogy a globális nagyvállalatok működése átlátható legyen, hogy a hivatkozott nemzetállamok ne adóversennyel, off-shore feltételekkel versenyezzenek értük? (EU szinten pl. el lehet érni, hogy a FB, Google változtassanak az adózásukon, stb.) S itt jön a piac demokráciája: végső soron mi, fogyasztók határozzuk meg, hogy kitől, mit veszünk. Jól tudom, a KIR (Környezetközpontú Irányítási Rendszer) és CSR (Corporate Social Responsibility) elsősorban PR-díszek a cégek honlapjain – de miért ne követelhetnénk meg, hogy ezeknek valódi, ellenőrizhető tartalma legyen? Valószínű, hogy – hozzám hasonlóan – tisztelt olvasóim se lennének képesek arra, hogy önmagukban képesek lennének ezeket megítélni – de erre valók lennének a fogyasztói önszerveződések, az erre szakosodott NGO-k, s persze, a nemzetközi vállalatok esetében nemzetközi szervezetek járhatnának el. A CSR-nek ugyanis azt kell bemutatnia, hogy egy adott vállalat tevékenysége mennyire szolgálja a közjót, vagyis a gazdaság, társadalom, kultúra, környezet hosszú távú fenntarthatóságát is. S ahogy létezik Nemzetközi Atomenergia-ügynökség, miért ne lehetne olyan szervezet, mely ellenőrzi a nagyvállalatokat – vagy egy más területet említve, a mesterséges intelligencia kutatásokat?

Velem lehet alkudni: Le a globalizációval – éljen a planetáris tudat!