Tanuljunk egymástól - egy kísérlet

es.JPGCsizmadia Ervin és a (Méltányosság Politikaelemző Központ) mindig figyelemre méltó dolgokról beszél, nagy érdemük, hogy nem ragadnak le a hazai mocsárban, hanem széles nemzetközi kitekintéssel vizsgálnak olyan témákat is, mint a társadalmi kohézió, a demokrácia mérhetősége, a politikai táborok közti megegyezés szükségessége, stb.

Hasonló indíttatású a "Tanulhatunk-e bármit is egymástól?"[i] (ÉS, 2016.06.25), melyben a demokrácia értelmezéséről, a liberalizmus tanuló-képességéről, az identitásokról, kiemelten a nemzetről van szó, s csak egyet lehet érteni azzal, tabu és vitamentes jussunk előbbre ezekben a témákban is.

Feltétlenül igaza van az írásnak abban, hogy érdemes a liberális demokrácia működését átgondolnunk, s hogy a társadalom életében fontos szerepe van a nemzeti identitásnak - s a sikeres ellenzéki politizáláshoz csak ezek tisztázásával juthatunk el.

A külföldi példák, tanulságok hazai alkalmazása azonban nem probléma mentes. "Először is megkérdőjeleződött a demokráciák sokféleségének tétele, s az lett az új norma, hogy demokrácia csak egy van: a liberális. Másodszor az átmenetek után Kelet-Közép-Európában is evidenciává vált, hogy „a történelemnek vége”, az egyes országok múltja, történelmi hagyománya nem számít, a múlt nem meghatározó faktor, illetve a legfejletlenebb múltból is következhet liberális demokrácia. Harmadszor új értelmet nyert a nemzetállam fogalma. Szemben még az átmenet szorosabban vett időszakával is, a ’90-es évtized második felétől, de különösen a 2000-es évektől a nemzetállami szempontok képviselete egyenértékűvé vált a haladásellenességgel és/vagy a nacionalizmussal. Végül a társadalmi kohézió témaköre teljesen kiszorult a közbeszédből, miközben fölerősödtek a diverzitás felé tendáló folyamatok."

A téma tudós szakértőjével nem tudok a fentiekről vitatkozni - elfogadom, hogy igaza van. Ismerve munkásságát, egy pillanatig sem kétlem, hogy a liberalizmus érdekében szól - de fontosnak tartom kiemelni, hogy a fentiekben a "liberális" szó használata megtévesztő. Ugyanis a polgári demokrácia, jogállam - jellemzően szinonimákként szerepelnek, így a "liberális demokrácia" is alapvetően egy intézményi struktúrát, a hatalommegosztáson alapuló államszervezeti formák együttesét jelenti. Így nyugodtan nevezhetnénk szociáldemokrata/szocialista vagy konzervatív/néppárti demokráciának is. Az általános mondanivaló konkrét példával való bizonyítása ugyanakkor nem sikerült - meglehetősen súlyos félreértésen (vagy megengedőbben: félreérthetőségen) alapul: "Az első Fidesz-kormányzás idejére már világossá vált, hogy a „sima” demokrácia és a „liberális” demokrácia hívei két különböző értelmezési keretben gondolkodnak." Ebből ugyanis úgy tűnhet, hogy a NER jelentené a "sima" demokráciát. Érvelésként a szerző munkatársát hívom segítségül: Rajnai Gergely Mérjünk-e demokráciát? [ii] Bár ezt az írást elolvasva is maradt egy kis hiányérzetem, mert a demokrácia definíciója helyett inkább megközelítéséket, módszereket ismerhetünk meg, de segítségével választ kaphatunk, hogy a NER melyik típusba sorolható be:

Az egalitariánus demokráciaelmélet, mely szerint a polgárok jogi, politikai, valamint a lehető legnagyobb mértékű társadalmi és gazdasági egyenlősége az, ami azonos súlyt biztosítván az állampolgároknak egy rendszert demokratikussá tesz. Egy demokrácia iránt elkötelezett kormányzatnak éppen ezért nem csak szentnek és sérthetetlennek kell tekintenie a polgárok jogi és politikai egyenlőségét, hanem egyenlősítő (a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeket csökkentő) szakpolitikákat kell folytatnia.

részvételi demokrácia elmélete szerint a demokrácia lényege – akárcsak az egalitariánus elmélet szerint – nem (csak) a döntéshozás módja, hanem valami más (is): az, hogy minél többen vegyenek részt aktívan a közügyek intézésében.

mandátumelmélet. Ezen elmélet szerint a választók a pártok által fölkínált programok között választanak, és a (szakpolitikai) elképzeléseikhez legközelebb álló programot kínáló pártot támogatják, szavazataikkal pedig e program megvalósítására hatalmazzák föl azt.

minimalista demokráciaelmélet ezeket az „irreális” elvárásokat próbálja kiküszöbölni. Hívei szerint amíg rendszeres a versengés a közhatalomért, és sem a választásokon való indulás, sem a szavazójog nem korlátozott, addig demokrácia van; amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor diktatúra.

deliberatív demokrácia lényege, hogy a politikai döntéshozatalt megelőzi a lehető legtöbb szereplő bevonásával zajló nyilvános és szabad vita, illetve egyeztetés, és az e folyamat eredményeként létrejött konszenzus valósul meg politikai cselekedetekben.

A fentiek alapján látható, hogy a NER formálisan még többé-kevésbé kielégíti az un. minimalista elmélet követelményeit, a gyakorlatban viszont leginkább egy régi/új kategóriával lehetne jellemezni: bolsevik demokrácia, melynek az a lényege, hogy az egyszer megszerzett hatalmat örökérvényűnek tekinti, illetve bebetonozza jogszabályokkal (alap- és választási törvény), a kulcspozíciók elfoglalásával és a gazdasági háttér biztosításával.

Mindez azonban valóban nem azt jelenti, hogy a liberális demokráciával véget érhetne a történelem - s végképp nem azt, hogy a liberálisok - más világnézetet vallókkal együtt - ne gondolkodnának el a demokrácia tartalmát. Ugyanis magának a fogalomnak az értelmezésével adósak a különböző demokrácia elméletek, rendszerint csak a megjelenési formákkal foglalkoznak. De mit értsünk "sima" demokrácián?

Egyaránt a görögöktől kaptuk a demokrácia=népuralom fogalmát, valamint Platón állam-elméletét, melyben a polgárok helyes életmódjárólcsak a bölcsek képesek gondoskodni.

 népuralom formai megközelítése alapján korábban azt tekintettük demokratikusabbnak, ha minél több emberre terjedt ki a szavazójog. Az aktív állampolgári részvétel hívei szerint ezért az jelenti a valódi demokráciát, ha a döntéseket a nép önmaga, közvetlenül hozza, népszavazással vagy a bázis-demokrácia konszenzuális eszközével. A közvetlen demokratizmusnak ma már adottak a technikai feltételei, akár naponta lehetne népszavazásokat tartani az interneten, SMS-sel – de tudjuk, ez könnyen populizmushoz, demagógiához vezethet. Ezért sokan a képviseleti demokrácia hívei – mások Goethet idézik: A hatalom ne beszéljen, hanem cselekedjen! Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket; Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek.

A modern – piacos, demokratikus és jóléti – tömegtársadalmakban szinte észrevétlenül bukkant elő egy különös probléma: az átlagember naponta legalább 10 ezer (!), nagyon eltérő fontosságú döntést kénytelen meghozni. A túl sok döntés tanácstalanná, tanácstalanság pedig döntésképtelenné tesz. Ebben a helyzetben a döntés felkínálójának – a kormánynak például az új nyugdíj-, vagy választási rendszer kialakításánál; a vállalatnak, amikor a polcra kihelyezi az árukat – lehetősége van befolyásolni a döntés előtt állót. A kérdés: miként teszi ezt?i Polgári demokráciánk szomorú tapasztalatai szerint az egymással versengő pártok mindent megtesznek azért, hogy ezt a terhet "levegyék a vállunkról" – így látszólag könnyen emészthető „kérdéseket” tesznek elénk, melyek lényege: „Akarsz-e jobban élni, segítesz-e elzavarni AZOKAT a gazembereket?” Tudjuk, hogy a polgári demokrácia többé-kevésbé hasonló formai keretei közt a kialakult kulturális hagyományok/keretek alapján mennyire eltérő az együttműködésen, egyeztetésen alapuló skandináv - és a „veszekedős” dél-európai, valamint a tragikus kettészakadáshoz vezető „friss demokráciák”, ezen belül különösen a hazai modell. Ezért azt kell megvizsgálnunk, hogy mi ered a demokrácia rossz értelmezéséből, s mi a hibás gyakorlásából.

Mit jelent a „nép uralma”? Leegyszerűsítve népen a választópolgárokat, uralmon pedig a meghozott döntéseket, s azok teljesülésének ellenőrzését értsük. A formai megközelítés mellett ezért érdemes a működőképességet és a minőségi tartalmat is figyelembe vennünk, s ez alapján azt tekintsük a demokrácia „jóságfokának”, ha biztosítható a (1) közjó érdekében a nép (2) döntése.

Kezdjük ez utóbbival, hiszen saját elmélete, módszertani irodalma van, mely szerint a döntés: problémamegoldás, a cselekvési változatok közüli választást jelenti. A demagógia valós veszélye miatt nem a „népuralmat” kell korlátozni, hanem azt kell értelmezni, hogyan is dönthet a nép – melyek a jó döntés feltételei. Lássuk be, hogy a valódi demokrácia nem egyszerűen a szavazás lehetősége – a döntéselmélettel foglalkozók szerint az egyszerű többségi szavazás az a módszer, mely a legkevésbé képes biztosítani, hogy megalapozott, jó eredmények szülessenek. Ezért olyan eljárást kell találni, melyben valóságos és kiérlelt, kitárgyalt változatok közül az előnyök-hátrányok mérlegelésével, a felelősség vállalásával lehet és kell választani: dönteni. Mindez alapuljon a társadalmi csoportok együttműködésén – lehetőleg konszenzusra törekedve, hogy megelőzzék a későbbi ellentéteket. Szép, ideális kép – valójában ezt hivatott szolgálni a liberális demokrácia, melyben a közjó érdekében vetélkednek egymással a pártok, létezik a hatalommegosztás, cselekvő és tudatos állampolgárok alakítják saját sorsukat, de tudjuk, ennek milyen nehézségei vannak a gyakorlatban. Be kell látnunk, hogy a közvetlen demokráciának szervezeti-szociológiai korlátjai vannak - de helye van kisebb közösségekben vagy például az önkormányzatiság szintjén. Minél szélesebb spektrumot érintenek a döntések, annál inkább szükség van a meriokratikus elemekre: több szakterület szakismeretét is be kell vonni a döntéshozatali eljárásba. (Ennek az un deliberatív demokráciának már Magyarországon is ismert - csak kevéssé gyakorolt a módszertana).[iii]

A példázatokból tán egyértelmű: meg kell teremteni a valódi, helyi és regionális önkormányzatiságot, hogy a döntések a megfelelő helyeken születhessenek. Ekkor viszont sokakban felmerülhet a kérdés: szükség van-e egyáltalán a pártokra, illetve a helyiek közvetlen képviselete vagy az országos ügyek vitele legyen-e a parlamenti képviselő felelőssége? Bárhogy is utáljuk ma a pártokat, de szükség van arra, hogy megfogalmazódjanak a politikai stratégiák, azokat a kapott választói felhatalmazás alapján valósítsák meg a kormányok - amihez parlamenti hátteret kell biztosítani.

A szerző által hiányolt viták témái közé fel kell venni a közjó témáját is. Sokan idegenkednek ettől, mivel sokan visszaéltek már e fogalommal - kisajátítva azt a maguk érdekeire. Igaz, a közjó nem egy örökkön örökké változatlan fogalom, s a környezet hatására is állandóan változhatnak a szakpolitikákkal szembeni követelmények, ugyanakkor találnunk kell egy olyan tartalmat, megfogalmazást, amiben ideológiától, világnézettől függetlenül is közmegegyezés születhet: ha elfogadjuk, hogy ezen a hosszú távon is fenntartható gazdaságot, társadalmat, kultúrát, környezetet értjük, akkor ebből levezetve keretet adhatunk az egyéni és csoportos értékek és érdekek közti vitáknak is. Így nem azokat a kérdéseket tesszük fel, hogy pillanatnyilag mi hoz többet a konyhára - hanem azt, hogy mit is kezdünk az "unokáinktól kölcsönkapott Földdel".

Elismerve a nemzetállamokról folytatott - vagy éppen szélsőségesen vívott - viták fontosságát, nézzük meg, milyen eredményre juthatunk, ha a javasolt közjó értelmezéséből indulunk ki, mi a "nemzet érdeke".

Nyilvánvaló, hogy egy kis, nyitott gazdaság önmagában nem létezhet a világméretű munkamegosztás rendszerében - belátható, hogy csak egy erős, a jelenleginél integráltabb európai gazdaság lehet versenyképes az USA, Kína és a többi gazdasági övezet mellett. Nem véletlenül alakult ki a szubszidiaritás fogalma, vagyis hogy a döntéseket az állampolgárokhoz minél közelebb kell meghozni, ott, ahol ennek a feltételei (tudás, erőforrások) rendelkezésre állnak. Így a legtöbb üzleti döntést regionális szinten kell meghozni - senki sem mondja meg nekünk, hogy hol legyenek tudás- és fejlesztési központok, mely iparágakat kell fejleszteni. Ha valóban integrált gazdaságot akarunk - akkor viszont nem csak a kereskedelmet, hanem a monetáris és fiskális politikát is integrálni kell. Sőt: bizonyos témákat csak globális szinten lehet kezelni, ami egyértelmű a már említett klíma esetében, de ugyanígy kezelhető csak az Észak-Dél kérdés is. A nemzetközi pénzpiacok ellenőrzése és szabályozása, az off-shore felszámolása ugyancsak nemzetközi kérdés - s látnunk kell, hogy eredményt akkor lehet könnyebben elérni, ha az e kérdésben az EU nyomást tud gyakorolni a minden bizonnyal vonakodó USA-ra és Kínára.

Környezetünk védelme lehetetlen csak országos keretekben - a klímaváltozás, a levegő-szennyezettség, a Duna vízszintje nincs tekintettel az országhatárokra. Ugyanakkor senki sem fogja megvédeni helyettünk az erdeinket, termőföldünket.

Látjuk, hogy a szeparáltan, "nemzeti keretekben" működő titkosszolgálatok milyen hátránnyal indulnak a terroristák ellen, mennyire képtelen fellépni az embercsempészek ellen - s belátható, hogy az egész menekült kérdés sem oldható meg egyénileg. (Elég legyen arra utalnom, hogy egyes javaslatok szerint világ kvótákat kell kialakítani.) Így ha csak logikai, logisztikai alapon nézzük, a nemzeti kereteket el is hanyagolhatnánk, ezekben a témákban a nemzeti szuverenitás hangoztatása a szubszidiaritás helyett - vakság vagy vakítás. Ha azon a szinten foglalkozunk a döntésekkel,szabályozásokkal, ahol erre a szükséges információk és a megvalósításhoz az erőforrások rendelkezésre kell, hogy álljanak - akkor mederben tartható a globalizáció, épülhetnek-fennmaradhatnak a helyi, nemzeti kultúrák és társadalmak - s mindennek szigorú feltétele a demokrácia megfelelő értelmezése,s persze, annak gyakorlása is.

 

A kultúrák sokszínűségének fenntartása alapvetően nemzeti hatáskör - elsősorban a nyelv fenntartásával, megőrzésével. Egy társadalom fenntartása annak kohéziójától függ - ez egyaránt jelenti a szolidaritást, illetve annak a biztosítását, hogy az egyének megfelelő közösségek, bizalmi hálózatok tagjai legyenek, vagyis megtalálják és gyakorolhassák identitásukat. Természetes a nyelvhez, nemzethez való tartozás - ebbe úgy születünk bele.

Azt sajnálattal kell megállapítani, hogy legyen szó demokráciáról vagy nemzeti identitásról, nemzeti értékekről, érdekekről - azokkal nem sok esély van párbeszédre, akik szerint a demokrácia alapelve ugyanis a hűség a nemzethez. [iv] Érdemes megvizsgálni, hogy mit jelent a nemzetben, nemzetállamban való gondolkodás. A nemzetállamok kialakulásának nagy és pozitív szerepe volt a polgárság politikai győzelmében, a politikai államok kialakulásában, majd a későbbiekben is az önállóság, a szabadság kivívásában. Sosem volt teljesen egyértelmű a kép - pl. domináns népcsoportok és a kisebbségek helyzete - az egymásnak feszülő nacionalizmusok pedig állandó veszélyforrást jelentenek. Hol húzzuk meg egy nemzet határait? Ausztria osztrák vagy német? Hova tartozzon Tirol? Nemzetet alkotnak-e a skótok, írek, walesiek - a katalánok, baszkok? Gondolhatják-e a bretagnei-ak, hogy ők is külön nemzetet alkotnak? Vagy a burgundiak, elszásziak? A nemzeti érzés olyan erős hagyományokat, érzelmi kötődéseket is jelent, melyet ma biztos nem lehet -s nem is érdemes - helyettesíteni. De azok a szerencsés országok, melyek lakói egyszerre lehetnek büszkék nemzetükre - és európai vagy világpolgárságukra. S ez nem lehetetlen, mivel az emberi elme könnyen tudja kezelni a többes identitásokat is - ha azokat nem mesterségesen élezik számító politikusok.

De azt az olvasónak kell eldöntenie, hogy kik képesek arra, hogy egy ilyen vitában őszintén részt tudnának venni. Őszintén, amikor a jelszavak nem csupán politikai termékek. Mert valóban, a társadalmi minimum eléréshez szükség van arra, "hogy 2018, egy esetleges baloldali–liberális választási győzelem után ezúttal a mai korszak fő reprezentánsai, a „populisták” ne találják meg magukat. Azt hiszem, nem kell magyaráznom, miért gondolom károsnak, ha egy majdani kormányváltás után a mostani kormánypártiak érzik kirekesztettnek magukat."Csak ehhez alapfeltétel a NER felszámolása - mely a kirekesztés maga.

[i] http://www.es.hu/csizmadia_ervin;tanulhatunk-e_barmit_is_egymastol;2016-06-23.html

[ii] http://meltanyossag.hu/content/files/M%C3%A9rj%C3%BCnk-e%20demokr%C3%A1ci%C3%A1t.pdf

[iii] http://beszelo.c3.hu/onlinecikk/demokracia-ertelmezese-kozosjo

[iv] http://www.fidesz.hu/hirek/2016-02-25/dontesem-nem-europa-ellen-szol-hanem-az-europai-demokracia-vedelmeert/

Címkék: Napi, ÉS