Bár még nem készült el a Tik-Tok változat, talán sokan ismerik a történetet, amikor egy busman törzs életét felforgatja az égből aláhulló kólás üveg.

Pogátsa Zoltánt az késztette a Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás c. könyvének [i]megírására (246 oldal), hogy még nem találkozott olyan irodalommal, mely egyben láttatná, hogy (1) mi lenne a fenntartható, (2) mit kell ehhez tenni, (3) hogyan kell átalakítani a gazdaságunkat, (4) erre mennyi idő maradt, (5) kinek a feladata, (6) kinek van erre pénze, (7) ha nem sikerül, akkor mi történik[ii]. Más szerkezetben, de alapjában ugyanezekkel a kérdésekkel foglalkozik Lukács Gergely Sándor: Föld köztársaság -Összefogunk vagy kihalunk[iii] c. könyve is (568 oldal). (Ami a címből is kiderül, ez utóbbi egy átfogó politikai keretet is elképzel ehhez.)

Ideologikusan elkötelezettként természetesen Pogátsa is elsősorban a társadalom védelmében, érdekében emel szót, de a kérdéskör vizsgálatát, értelmezését nagyban megkönnyítené, ha értelmeznénk a köjzót – s ezen a gazdaság, társadalom, kultúra, környezet (egyenként egymással is konfliktusos) együttes, hosszú távú fenntarthatóságát értenénk. Könnyű belátni, hogy az egyes tényezők fenntarthatósága még nem visz minket közelebb. A gazdaság fenntartható, ha a kimenete nem kisebb a ráfordításoknál s ha nem rombolja le működésének feltételeit; a társadalom akkor, ha legalább minimális kohézió működik, nem tüntetik el háborúk, természeti katasztrófák, stb. (Lukács szemléletesen írja le a grönlandi norvég társadalom bukását). A kultúra – s ennek részletes taglalása mindkét szerzőnél hiányzik – a „nyelvében él a nemzet” mondás alapján érthető meg. A környezet megítélése a legnehezebb – hiszen a Föld már számos történeti koron ment át, s szélső értékben az is fenntartható, amíg létezik flórája és faunája, de belátható, hogy ennél azért többről van szó: biztosított legyen a méltó emberi élet a Földön.

Mindkét könyv részletes ismerethalmazra épít, az ábrák, táblázatok és a több száz hivatkozások arra utalnak, hogy lexikon jellegű tudástárként is forgathatjuk őket. (Ez utóbbi esetében kár, hogy nem készült külön jegyzék).

A két könyv között az az alapvető különbség, hogy Pogátsa ideológiai elkötelezettséggel érvel a változtatások mellett, de mint projekttel, a változtatások menetével nem igazán foglalkozik – mintha megelégedne azzal, hogy közölje velünk, hogy – az amúgy általa újradefiniált – kapitalizmusnak: vége. Ahogy könyve címéből is kiderül, Lukács többre törekszik, egy nagyon sok tekintetben racionális és részlet gazdag komplex megoldást javasolt – ahogy azt egy íróasztalnál ki lehet találni.

Pogátsa habilitált egyetemi docens – de ideológia megközelítés éppen a gazdaság területén a legfeltűnőbb. Mára természetessé vált, hogy különbözőképp értelmezünk De nem árt erre utalni, mert ami véleményként elfogadható, kinyilvánításnak már nem. Az csak megmosolyogtató, hogy neoliberálisnak minősíti a thacherista  a Institute for Economic Affairs-t, de az un. washingtoni konszenzus [iv]értelmezése már több zavart okoz. Hamis állítás, amikor egy jellemző tulajdonságot kiemel, amikor azt állítja, hogy „a kapitalizmus definíciója a folyamatos növekedési kényszer.” A növekedés ugyanis azóta meghatározó része a történelmünknek, hogy a fák lombkoronáját elhagyó őseinek eszközöket kezdtek használni a vadászathoz és rájöttek, hogy a botokkal megszurkált földben több gabona terem, a háziasított állatoknak pedig nagyobb a haszna, mint az egyszerűen levadászottatké. Az ó- és a középkorban is létezett a növekedés igény – elég csak birodalmi hódításokra gondolnunk. Úgyhogy én maradnék az eredeti definíciónál, a Wikipédiából, a szabad enciklopédiából: A kapitalizmus vagy piacgazdaság olyan gazdasági rendszer, amelyben a termelési tényezők többsége magántulajdonban van, amiket haszon elérésének céljából működtetnek, és ahol a termelt javak és szolgáltatások elosztását túlnyomórészt a szabad piac határozza meg. Mint társadalmi rendszert a megelőző feudalizmushoz, a becsődölt szocializmushoz – valamint a jövő ismeretének hiányában csak önmagához, a jelen helyzethez viszonyíthatjuk. Itt azt kell figyelembe vennünk, hogy a kapitalizmus kialakulása a polgári demokráciák megszületésével járt együtt, s így a korábbi állapotokhoz képest életszínvonal növekedést eredményezett. S tekintve, hogy jó közelítéssel ma az egész világon kapitalizmus van, nehéz általános igazságokat kijelentenünk, mert a természetet és az embereket egyaránt kizsákmányoló diktatúráktól a fenntarthatóságot követelményként támasztó skandináv modellig terjed a kép. A tudományos-technológiai fejlődés olyan mértékben növekedett, hogy ma már nem csak elpusztítani – hanem megmenteni is képesek lehetünk a társadalmunkat. Ha növekszik a gazdaság társadalmi kontrollja, s mi, emberek fogyasztóként és választópolgárként növekvő befolyást tudunk gyakorolni a dolgok menetére – akkor teljesen mindeggyé válik, hogy az azzal foglalkozók milyen „izmussal” címkézik fel a jövő társadalmát. Az előhírnökök már megjelentek: egyre többen vannak azok, akik nem az anyagi, hanem a minőségi jól-létet preferálják.

(1) mi lenne a fenntartható

Az fentebb javasolt közjó értelmezése ad általános definíciót. Minden gondunkat megoldaná, ha visszatérhetnénk a címben hivatkozott Xi törzsének az életmódjához. Csak annyit vadásznánk és gyűjtögetnénk, ami a megélhetéshez szükséges, csak minimálisan használnánk természeti erőforrásokat, nem használnánk betont, vasat, üveget. Nem kellene erőforrásokat fordítani az iskolára, mozira, színházra, Netflixre és Tik-Tokra, a hobbikra, az „énidőre” – a közös játékok és mesélések, a „törzsidő” helyettesíti mindezt, így fákat sem kell kiirtanunk a könyveinkhez. Az persze kérdéses, hogy a ma embere mennyiben érné be ennyivel, illetve hogy a fauna és flóra ehhez rendelkezésre állna-e. (Ilyen számítással még nem találkoztam…)

Amíg teljesen egyértelmű, hogy a természet pusztításával járó anyagi növekedést meg kell állítani, sőt, vissza kell fordítani, addig nem mondhatunk le a tudományos eredmények technika-technológiai alkalmazásáról, s az anyagi-tárgyi gyarapodásról is könnyebben lemondanak az emberek, ha életminőségük, well-being érzetük növekszik.

(2) mit kell ehhez tenni (3) hogyan kell átalakítani a gazdaságunkat

Mindkét szerző (Lukács explicit módon is) érinti a gazdaság, társadalom, környezet fenntarthatóságának a kapcsolatát (a kultúráról nem beszélnek). Érthető módon a klímaváltozás, annak a kezelése áll a középpontban – ahogy egy elkötelezett környezetvédő mondta: akár mindegy is, hogy a CO2 kibocsátás miatt van-e a klímaváltozás, de az ellene való fellépés a környezet egészének a védelmét is szolgálja (műanyag szennyezés, erdők, vizek, termőföld védelme, új technológiák kifejlesztése, stb.), s felhívja a figyelmet a globális szintű cselekvés szükségességére. Mindkét könyvnek nagy előnye, hogy az ezzel foglalkozó fejezetek tekinthetők leginkább tudástárnak (szakmai előélete alapján természetesen Lukácsé részletesebb).

Pogátsa megoldási keretét a nemnövekedés[v], az FNA, a Modern Monetáris Elmélet[vi], s a gazdasági demokrácia (szövetkezetek) jelentik, Lukács a megoldást a Föld Köztársaság szervezeti- intézményi keretében képzeli el. A részleteket lehetetlen összefoglalni, terjedelmes művekről van szó. (Csak a tartalomjegyzék Pogátsánál 2, Lukácsnál 5 oldal.[vii])

A könyvekből kimaradt, de a nemnövekedés, illetve zéró emisstzó követelmények maximális betartása mellett is további kutatásokra van szükség:

• a kutatásoknak tisztázniuk kell a változások reális mértékét – ugyanis nem mindegy, hogy 60 cm vagy 6 méteres tengerszint növekedésre kell-e felkészülnünk
• a déli féltekéről sokkal kevesebb adatunk van – egyes teóriák szerint ott lehűlés, a jégtakaró növekedése is elképzelhető
• az üvegház hatású gázok közül a legnagyobb volument – és így hatást is – a vízgőz jelenti. Ma nincs megbízható tudásunk arról, hogy a melegedés hatására megnövekedő vízgőz csak az üvegház hatást, vagy a nap energiájának a visszaverést is eredményezi-e. A légkörbe jutó többlet vízgőz eléri-e azt a magasságot, ahol képes kicsapódni, megnövelve a csapadékmennyiséget.
• Mivel csak Lukács említi, érdemes kiemelni Dani Rodrik javaslatát a migráció kézben tartására: szervezetten, több évre vállalhatnának munkát, akik szakmai és vállalkozási képzést is kapnának. Fizetésük egy részét kötelezően tartalékolnák, mely összeget csak a visszautazáskor kapnák kézhez, s ebből a pénzből otthon saját vállalkozást indíthatnának.
• össze kell kapcsolni az ökológiai lábnyomát az egyes termékek, szolgáltatások életciklusával –ez alapján lehessen adóztatni.
• mit tehetünk a nem emberi tevékenység miatt[viii] bekövetkező változások kezelésére

(4) erre mennyi idő maradt

Egyes kutatók szerint bármilyen pozitív hatású beavatkozásnak is csak 2-3 évtized múlva lesz érzékelhető hatása – ezért nem csak a beavatkozásokra, hanem a klíma- és környezetváltozás mindenképp bekövetkező hatásai ellen is védekezni kell. Már csak azért is, mert az egyébként optimista tudósok is borúlátóbbak pl. hogy az ENSZ klímacéljai 2050-re megvalósulnak.

Számtalan, amúgy jónak tűnő eszköz, projekt megvalósítása, megvalósíthatósága  viszont túlmutat ezen a dátumon. Hiába látjuk be a nemnövekedés racionalitását – működése a folyamatos gazdagodást szükségességét elvető újfajta gondolkodásmódon múlik. Ahogy mondani szokták: a pénz nem boldogít – de a hiánya boldogtalanná tehet. Gyakorlati megfigyelések is igazolják, https://geo2.blog.hu/2015/12/16/ha_majd_a_boseg_kosarabol_652 Mindez edukáció függvénye is[ix]: mit hozunk otthonról, mit tanulunk az iskolában, milyen hatások érnek a társadalom részéről. Dahrendorf bon motja szerint „Egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz hatvan év kell”. Mindegyikhez kell szándék és erő(forrás) – de ez utóbbi messze átnyúlik a ma feltételezett átbillenési ponton.

(5) kinek a feladata

Olvasatomban Pogátsa könyvének fő mondanivalója az, hogy a kialakult helyzetért a kapitalizmus felelős, könyvének zárómondata: „Mivel pedig a kapitalizmus inherensen növekedésre épülő gazdasági rendszer, annak pár száz éves története a végéhez közeledik.” De arról nincs szó, hogy közben mi történik, kinek mi a feladata. Pedig nagyon sokak szerint éppen a „kapitalizmus” tehetné a leggyorsabban a legtöbbet.[x][xi] Ráadásul a klíma-katasztrófa elhárítása kimutathatóan „jó üzlet”. [xii]

Lukács nagy ívű megoldása részletesen foglalkozik ezzel a kérdéssel – s papíron minden működik, a részletek passzolnak… Tény, hogy a konkrét lépéseket „alul” kell meglépni, de a legfontosabb döntéseket „felül”, globális szinten kell megoldani. Nem az első eset, hogy egy világkormány ötletével találkozom – racionális alapokon, a szubszidiaritás elve alapján is igazolható. Ugyanakkor igencsak kérdéses az adott időtávon belül a realitása. A polgári/liberális demokráciák megújulásra szorulnak – deliberatív eszközök alkalmazása, állampolgári részvétel – jobbról a nacionalista populizmusok, balról a „progresszív” lázadások. (Antikapitalizmus, woke, cancel culture). Akik túlzottnak tartják a saját államuk hatalmát – még inkább elleneznének egy ellenőrizhetetlennek tartott világkormány esetén. Jobbról a nemzeti szuverenitást féltik – balról a globális gazdaság befolyásolásától tartanak. A működő demokráciák országokhoz kötődnek – látjuk, hogy még az EU esetében is (mely az elképzelés mintapéldája) milyen nehezen megy az együttműködés. Ezért azon már nem is csodálkozhatunk, hogy az ENSZ miért nem tud jobb eredményeket elérni a globális folyamatokban. A szép elvek ellenére az ENSZ valójában a nagyhatalmak erőviszonyainak van kitéve – ugyanakkor a köztük lévő erőegyensúly volt a béke biztosítéka.

[xiii]

Mindegyik pont részletes kifejtést igényelne, ezért most csak néhányat emelnék ki: amíg valaki megélhetési gondokkal küzd, nem várható el tőle, hogy más szempontot is figyelembe vegyen a döntéseinél. Az ő számukra például vonzóan hatnak az olyan baloldali célok, ld. Pogátsa, mint klímaigazságosság, vagyis radikális újraelosztás – ami az esetükben értelemszerűen mind fogyasztásnövekedésként jelenne meg. A változtatásoknak ugyanakkor méltányosnak kell lennie: a legszegényebbek helyzete nem romolhat, ha csak lehetőség van rá, javuljon. (A világ leggadagabbjai nem annyira személyes fogyasztásuk, hanem az általuk tulajdonolt és irányított cégek működésén keresztül felelnek a CO2 kibocsátásért).

Tény, hogy a legszegényebb emberek kezében is ott van az az okostelefon, amivel kedvük szerint szavazhatnak – de biztosított-e, hogy ez valódi tudás, információk alapján történne-e? Látjuk, hogy ez még a Nyugat esetében sem problémamentes, de még inkább így van ez, ahol a kultúra, a megszokások alapján jóval nagyobb a „közösségi tudat” – amit a gyakorlatban populista diktátorok vagy fundamentalista egyházi vezetők alakítanak. (De minimum azt mondhatjuk, hogy nagyon távol állnak a mi, az egyéni szabadságjogok alapján álló társadalmunktól. Példaként említhetők a vallási alapokon álló iszlám és buddhista országok, ahol egészen mások a nők jogai, vagy a béke filozófiájának tekintett buddhista államok üldözik a más vallásúakat. Kína esetében azt kell tudnunk, hogy a konfucianizmus egyik alapja a felsőbb hatalom feltétlen elfogadása.) Ugyanakkor egyetértek azzal, hogy nem eleve elrendeltett a világvallások (most ideértve a taot-t vagy a konfucianizmust is) ellenségeskedése, lehetséges a közös pontok megtalálása.

Jelenleg erősebbek azok a széthúzó erők, melyek lehetővé tennék a Föld Köztársaság létrejöttét – igaz, Lukács részletesen felsorolja ezeket, de csak egy rövid alfejezetben. Mivel közülük a legerősebbek nacionalizmus erői, itt érdemes részletesebben is indokolni, hogy az előzőekben már említett környezet, gazdaság, társadalom témái mellé miért is kell bevonnunk negyedik komponensként a kultúrát. Tekintve, hogy Churchill híres bon motjának hitelessége bizonytalan[xiv], azt érdemes figyelembe venni, hogy ezek az országok hangosan hirdetik a nemzeti szuverenitás védelmének a mindenek felettiségét – de ezzel a szöveggel többszörösen megtévesztik a híveiket. Egyrészt azt kell tudnunk, hogy szuverének a felsőbb hatalmaktól kapott hatalommal élő, senki mástól nem korlátozott felkent uralkodók voltak – napjainkban, ha lehet szuverenitásról beszélni, az kizárólag a nép uralma lehet. Az egyes országok esetében ez csak üres szó, hiszen a globális folyamatok, s itt nem csak a gazdaságról van szó, hanem a geopolitikai tényezőkről, a társadalom valós szükségleteiről – s különösképp a háborúk, világjárványok, vagy témánk szempontjából a klímahelyzet kezelésében. Ezért azt kell mondanunk, hogy az államoknak, de akár az egyes embereknek is, hogy ne szuverenitásról beszéljenek, hanem autonómiáról, vagyis hogy egy adott helyzetben mit tesznek. „Nyelvében él a nemzet” – s nem nemzetállamban. Míg a nemzetállam eszméje mindig konfliktus – bár gyakran háborúk, népirtások – forrása, addig maga a nemzet egy olyan fogalom, mely a közös nyelvre, kultúrára, hagyományokra épül. Kultúránkat az anyanyelvünkkel szívjuk magunkba, alapvetően a nyelvünkön keresztül. A mesék tanítanak beszélni, találkozunk a mondákkal, történelmünkkel, s az irodalom és a színház alakítják a gondolkodásunkat. (Ez akkor is így van, ha magunk nem is olvasunk, nem járunk színházba!). Ezért akinek valóban fontos a nemzete, annak az oktatásba, a művészetekbe, azok megújulásába kell fektetnie, ellenkező estben a múltunkba ragadunk, elsorvadunk, elenyészünk.

A fentiek alapján tehát a legfontosabb kérdés az, hogy ki valósítsa meg a programokat. Ha nem jön létre a Föld Köztársaság, akkor megszületik-e a belátás, hogy közösen lépjenek is az országok?

Folytatás, 2. rész: https://geo1.blog.hu/2023/08/04/az_istenek_a_fejukre_estek_most_pofara_2_resz

[i] https://moly.hu/konyvek/pogatsa-zoltan-fenntarthato-gazdasag-vagy-tarsadalmi-osszeomlas

[ii] https://www.youtube.com/watch?v=kajQUFtM-9w&t=147s

[iii] https://moly.hu/konyvek/lukacs-gergely-sandor-fold-koztarsasag

[iv] https://en.wikipedia.org/wiki/Washington_Consensus

[v] http://nemnovekedes.net/wp-content/uploads/2015/10/Kszemle_CIKK_1535_nemnovekedes_degrowth_liegey_malovics_dombi.pdf

[vi] https://economaniablog.hu/2019/03/08/a-modern-monetaris-elmelet/

[vii] https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1UgJ0ttK60Wa5R1OS0hWrQqFUT9EOaLoE

[viii] https://www.met.hu/eghajlat/eghajlatvaltozas/eghajlatvaltozas_okai/

[ix] https://szazad21.blog.hu/2017/01/14/elet_a_matrixban_az_embereket_lelovik_ugye

[x] https://www.drawdown.org/solutions/table-of-solutions

[xi] https://www.oecd-ilibrary.org/economics/investing-in-climate-investing-in-growth_9789264273528-en

[xii] https://hvg.hu/360/20211110_egy_masik_kozgazdasag_klimakatasztrofa_karok

[xiii] https://geo1.blog.hu/2017/08/07/a_ujra_a_demokraciarol

[xiv] https://www.urbanlegends.hu/2017/03/de-akkor-miert-harcolunk-tenyleg-ezt-mondta-churchill/