Második a sorban Csejtei Dezső: A liberalizmus bájai és bajai. Mivel ő filozófiatörténész, egyetemi tanár - egy pillanatra meghökkentem, merjek-e egyáltalán vitatkozni vele - bármiben. Azután rájöttem, hogy ő elsősorban hispanikus.

Írása elején leszögezi, hogy "..a liberalizmus gondolatrendszerét – annak eredeti célkitűzéseit és eljárásmódját – nemesnek és előremutatónak tartom. Számomra a liberalizmus a fair gondolkodás és cselekvés megjelenését jelenti a politikában...." Majd ezek után belecsap a lecsóba...

Elhibázottnak tartja a liberalizmus és a demokrácia művi összehegesztését - miközben tudnunk kell, hogy a liberális demokrácia alapvetően intézményi rendszer, konzervatívok és szociáldemokraták is művelik. Ugyanakkor tény, hogy a demokrácia maga is egy kritikus, többértelmű fogalom - nem ártana tisztázni.

"...nem tudom maradéktalanul elfogadni a szerzőnek azt a különbségtételét, amellyel elválasztja egymástól a liberalizmust mint ideológiát, illetve a liberalizmust mint pártpolitikát...." Ezt őszintén sajnálom - ugyanis leszűkíti a gondolati kereteket, mert hasonlóra kényszerül az önmagát keresztényinek mondó pártok és a kereszténység esetében is. Egy eszmetörténésztől számomra különösen zavaró, hogy a marxizmus példáját hozza fel bizonyítékként - miközben Lenin épp annak legfontosabb társadalmi alaptételét dobta sutba. A vitairatot is kissé félreérti, amikor  idegenkedést váltott ki belőlem a szerző ama kitétele, amely a liberalizmus követőit valamilyen „élenjárósághoz” rendeli hozzá: „azok az emberek »egyesülnek« a liberalizmus zászlaja alatt, akik magukat élenjárónak gondolják…” Ugyanis Csizmadia ezt leírásként alkalmazza - de ez nem más, minthogy minden ideológia követője a sajátját tartja a legjobbnak, vagy éppen élenjárónak. Abban viszont feltétlenül igaza van, hogy nem ért időnként elgondolkodnunk, mi is a haladás, mi a fejlődés. (Szerénységem tiltja, hogy a korábban ajánlott írás "közjó" fogalmára utaljak itt egy lehetséges megoldásként.)

Sokat lehetne beszélni erről a kitételről - valószínűleg még nagyon sokszor elő fog fordulni a liberalizmus-kritikákban: "Úgy tűnik, a mai liberális demokrácia a nevét adta ahhoz a világrendhez, amely jelenleg kiterjed a földgolyó meghatározó hányadára." Ahogy már említettem: a liberálisoknak ebben a konzervatívokkal, s jóval kevésbé a szociáldemokratákkal együtt kell elvinniük a balhét. (S remélem, a napi életben a professzor úr nem enged meg magának ilyen kitételeket: nem emberekre van szüksége, hanem intelligens csimpánzokra. Mert ha a fogyasztói társadalommal van baja, az általános emberi értékek háttérbe szorulásával - az persze más, de akkor úgy is illene fogalmaznia. Ha pedig hazai viszonyokat említünk, "a megvezetett, csak a pillanatnyi szituáció által sodort, táplált, nemegyszer saját érdekeit sem felismerő szavazó lényről van itt szó". - ez legkevésbé a politikai liberalizmusra mondható el.)

Említi a tolerancia - intolerancia kérdését is. Nos, túl sok jó pontra nem számíthat: "politikailag korrekt totalitarizmusnak nevezem. A hajdani toleráns liberális gentleman átváltozott intoleráns inkvizítorrá." Furcsa összetétel - ha politikailag korrekt, akkor hogy lehet totalitarus? Tény, hogy liberális ismerőseim az átlagnál gyakrabban és gyorsabban találnak rá a rasszizmusra - s előfordul, hogy "csak" előítéletet találnak. Könnyebben minősítenek valamit fasizmusnak - miközben "csak" fasisztoid mutációról van szó. Találkoztam merev, hajthatatlan liberálissal - aki mások szerint túl következetes. Viszont az általam tisztelt liberálisok nálam következetesebben, maradéktalanul küzdenek a szólásszabadságért - s nem találkoztam azzal, hogy ez a "totális", "inkvizítori" mentalitás meghaladta volna a verbalitás szintjét. S én bizony találkoztam nagycsaládos, hívő, liberális hazafiakkal is. A kizárólagosság, a durvuló közéleti hang pedig igencsak oldalfüggetlen - bár a legdurvább példákat éppen ott találom, ahol olyan gyakran fordul elő az "Isten, Haza, Család". Erről is lehetne beszélni. Eredetileg a kisgazdák jelszava volt - de ma már nyugodtan köthetjük a NER-hez. Szépen hangzik - egy hívő ember számára az erkölcsiséget, a haza szeretetét, a családi kötelékek fontosságát jelzi. De ha megnézzük, ez mit is jelent a gyakorlatban, akkor más értelmet találunk: "Ne gondolkozz, ne is legyél képes rá - s ha nem jó helyre születtél, illetve nem vagy a "fogadott család" tagja - akkor fordulj fel. Isten, haza, család - így az ellentéte, amire szükség lenne az országban: felelősség, képesség, szolidaritás.

Szóval, sok mindenről lenne jó elbeszélgetni a professzor úrral - de a liberalizmus nem tartozik e tárgyak közé.