Sosem árt a fogalmakat előre tisztázni, hogy miről is beszélünk – vagy hogy a diffúz fogalomhasználat miatt az adott helyen és időben mit értünk egy adott kifejezésen. Számomra az az elfogadható, ha elő- vagy utótagal vagy egy kifejezésben, de a fogalom kapcsolódik az eredeti jelentéshez. (Természetesen ismerünk a történelemből olyan példát, amikor a jelzős szerkezet valójában tagadást jelent – ld. pl. a „szocialista demokrácia” kifejezést).

https://www.youtube.com/watch?v=uvfdpagSw7k

1. A multikulti mindig létezett és mindig is létezni fog - amennyiben ezen az egymástól eltérő kultúrák egymás mellett létezését értjük. De nem lényegtelem az eltérés mértéke és intenzitása

. Maga a multikkultuzmus frisebb fogalom - de eredetileg mindenképp magában foglalja a békés egymás mellett élést Időhiányba került Marosán, pedig az ő magyarázatát kell ehhez alapul venni: ameddig létezik egy olyan közösen elfogadott és betartott, illetve betertatott alkotmányos/törvényi korlát, melyet mindenki betart, addig nincs baj a multikultival. A gond ott kezdődik, ha létezik olyan csoport (vagy pláne: egyre több soport halmaza), mely ezeket az írott, de gyakran iratlan szabályokat nem tartja be - vagy csak addig, míg azokkal vissza tud élni. A legközvetlenebbül az európai (keresztény?) és az iszlám konfliktusáról értesülünk - de mindig jusson ilyenkor az eszünkbe, hogy a legbékésebb vallásnak, világnézetnek nevezett buddhizmus sem menti meg a rohingyákat Mianmarban... Addig nincs gond, amíg egy vallás családon, templomon belül marad - pl. a muszlimok napjában ötször imádkoznak, a felnőtt nők bekötik a fejüket, nem esznek disznóhúst - s bár magam irracionálisnak tartom a Ramadánt, de ez az ő ügyük. A gond ott kezdődik, amikor az ő kultúrájuk, szokásiak túllépik a környezetük által normálisnak tekintettet. Itt már nehéz meghúzni ezt a határt - pl ha áthallatszik a szomszéd kolesz szobából, hogy ramadánkor akkor kezdenek főzni, zenét hallgatni, amikor én már aludni szeretnék :-) Persze, vannak ennél súlyosabb kérdések is. Engem csak "esztétikailag" zavar, ha egy nő köntöst visel a strandon (hisz nem láthatom az alakját :-) - s még azt is megértem, hogy épp az ilyen tekintetek miatt alakult ki a muszlim nők viselete - de megértem, ha a franciáknál ez már a vallási hovatartozás olyan kifejezése, mely ellenkezik az ő kultúrájukkal, törvényeikkel. (Szerintem mindenki úgy kajál, úgy öltözködik, ahogy akar - amíg nem akarja a sajátját másra kényszeríteni.) S az számíthat mások elfogadására - ha ez az elfogadás kölcsönös. Pl. ne tiltakozzom, ha a mecsetje közelében egy zsinagóga van - vagy ne gyilkossággal torolja meg, ha neki nem tetszik a karikatúra vagy a korán elégetése. De az "eszmék és emberek szabad áramlásának" elvével nem csak a muszlimok éllnek vissza - elég csak a Trump és Orbán féle alakukra gondolni. Pl. akik összekeverik a multikultit és a migrációt. Akik a migránsok közti lövöldözéssel riogatnak - miközben lehet, hogy épp az általuk szélnek eresztett embercsempészek voltak azok, akik így akarták eldönteni a vitás kérdéseiket. Könnyedén belátható, hogy a rezsimnek nincs baja az iszlámmal – szoros kapcsolatban áll Erdogannal, a muzulmán jellegű Türk Tanáccsal barátkozik. Természetesen lehet azt mondani, hogy ezek „mások” – csak akkor ne uszítsanak a migránsok muszlimságával. Mert ők is mások – illetve sokfélék. Hiszen a katolicizmus is meglehetősen sokszínű – más Ferenc pápáé, más Beer Miklósé, vagy Orbán Viktoré. A multikulti szempontjából az a legnagyobb gond, hogy az iszlámnak nincs hierarchiája, egyháza és főpapja – magából a Koránból minden-, vagy épp annak az ellenkezője is levezethető (ebben is hasonlít az ó- és az új testamentumra), ugyanakkor épp ez alapján lehet megállapítani, hogy valaki milyen mecsetbe jár. kiszűrhetők és leválaszthatók a radikálisok. Külön problámakör a már állampolgárságot szerzett, vagy éppen annak születettek radikalizálódása – de a rendezvényen csak migrációról volt szó. Mit mondott erről Soros György? Azt, amit a kormány 2013-as migrációs stratégiája – illetve jelenlegi gyakorlata is: szükség van pótlólagos munkaerőre. (Igaz, a korábbiakban csak vádként szerepelt az, ami most gyakorlat: migránsgettók létrehozása.) Számomra Dani Rodrik javaslata tűnik követendőnek: a gazdasági migránsokkal megállapodást kell kötni – egyrészt hogy a munkát kereső maradéktalanul illeszkedik az adott ország alkotmányos rendjéhez, keresete egy részéből fedezi itteni megélhetését, a másikat hazautalhatja, a harmadikat pedig tőkeképzésre fordítja – ezt az összeget hazautazásakor kaphatja meg, s ezt a pénzt otthoni vállalkozása beindítására használhatja fel. (Különösen, ha szakmát, vállalkozási ismereteket is tanul közben). S ha van ilyen legális lehetőség, akkor könnyebb fellépni az illegális megoldások ellen, s mindez a helyi társadalom fejlődését is szolgálja.

1. Volt még néhány fogalmi zavar – pl. a kulturáltság és a kultúra keverése, vagy hogy egy hozzászóló hiányolta a demokráciát a munkahelyén.

Ami egy általános katyvaszra utal – az a „neoliberalizmus” használata. Az ellen nem tiltakozom, ha valaki piaci fundamentalizmus értelemben használja, de amikos Schiffer András a „neoliberális monopóliumok globális hatalmáról”, vagy az általam tisztelt Melegh Attila az Orbán kormány politikájára osztja ki ezt a jelzőt, az mutatja, hogy itten nagy a baj. Azon se könnyű túllépni, hogy a „neoliberalizmus” klasszikusai – a fogalmat használók szerint – Margaret Thacher és Ronald Reagan voltak, forognának a sírjukban. Ha a klasszikus liberális gazdaság – a kapitalizmus – a magántulajdonon és a piaci versenyen alapuló gazdaságot értette, akkor ennek bármilyen új változata sem mondhat ellent. Amit – más- és más hevességgel – de használói bírálnak, az nem felel meg ennek a követelménynek: az igazi, valódi tulajdonos nevesíthető, s felelősséggel tartozik tőkéje működtetéséért, másrészt a globális tőke vagy az orbáni birodalom sok mindent szeret (monopol helyzetet, állami szubvenciókat, stb) – de a tényleges piaci versenyt azt nem. Így azután a neoliberálisozók ugyanazzal a lendülettel szokták kritizálni az egyéb liberalizmusokat is, pl. a liberális demokráciát – de ez már messze vezetne.