Sokan azonosítják a közjót a nemzet érdekével - egyben ki is sajátítva maguknak azt, hogy ők tudják igazán, mi is az...

(Egy korábbi posztban együtt tárgyaltam a demokrácia és a nemzet kérdését - de érdemesnek látom külön is megjelentetni.)

A hiányolt viták témái közé fel kell venni a közjó fogalmát is. Sokan idegenkednek ettől, mivel sokszor visszaéltek már e fogalommal - kisajátítva azt a maguk érdekeire. Igaz, a közjó nem egy örökkön örökké változatlan fogalom, s a környezet hatására is állandóan változhatnak a szakpolitikákkal szembeni követelmények, ugyanakkor találnunk kell egy olyan tartalmat, megfogalmazást, amiben ideológiától, világnézettől függetlenül is közmegegyezés születhet: ha elfogadjuk, hogy ezen a hosszú távon is fenntartható gazdaságot, társadalmat, kultúrát, környezetet értjük, akkor ebből levezetve keretet adhatunk az egyéni és csoportos értékek és érdekek közti vitáknak is. Így nem azokat a kérdéseket tesszük fel, hogy pillanatnyilag mi hoz többet a konyhára - hanem azt, hogy mit is kezdünk az "unokáinktól kölcsönkapott Földdel".

Elismerve a nemzetállamokról folytatott - vagy éppen szélsőségesen vívott - viták fontosságát, nézzük meg, milyen eredményre juthatunk, ha a javasolt közjó értelmezéséből indulunk ki, mi a "nemzet érdeke".

Nyilvánvaló, hogy egy kis, nyitott gazdaság önmagában nem létezhet a világméretű munkamegosztás rendszerében - belátható, hogy csak egy erős, a jelenleginél integráltabb európai gazdaság lehet versenyképes az USA, Kína és a többi gazdasági övezet mellett. Nem véletlenül alakult ki a szubszidiaritás fogalma, vagyis hogy a döntéseket az állampolgárokhoz minél közelebb kell meghozni, ott, ahol ennek a feltételei (tudás, erőforrások) rendelkezésre állnak. Így a legtöbb üzleti döntést regionális szinten kell meghozni - senki sem mondja meg nekünk, hogy hol legyenek tudás- és fejlesztési központok, mely iparágakat kell fejleszteni. Ha valóban integrált gazdaságot akarunk - akkor viszont nem csak a kereskedelmet, hanem a monetáris és fiskális politikát is integrálni kell. Sőt: bizonyos témákat csak globális szinten lehet kezelni, ami egyértelmű a már említett klíma esetében, de ugyanígy kezelhető csak az Észak-Dél kérdés is. A nemzetközi pénzpiacok ellenőrzése és szabályozása, az off-shore felszámolása ugyancsak nemzetközi kérdés - s látnunk kell, hogy eredményt akkor lehet könnyebben elérni, ha az e kérdésben az EU nyomást tud gyakorolni a minden bizonnyal vonakodó USA-ra és Kínára.

Környezetünk védelme lehetetlen csak országos keretekben - a klímaváltozás, a levegő-szennyezettség, a Duna vízszintje nincs tekintettel az országhatárokra. Ugyanakkor senki sem fogja megvédeni helyettünk az erdeinket, termőföldünket.

Látjuk, hogy a szeparáltan, "nemzeti keretekben" működő titkosszolgálatok milyen hátránnyal indulnak a terroristák ellen, mennyire képtelen fellépni az embercsempészek ellen - s belátható, hogy az egész menekült kérdés sem oldható meg egyénileg. (Elég legyen arra utalnom, hogy egyes javaslatok szerint világ kvótákat kell kialakítani.) Így ha csak logikai, logisztikai alapon nézzük, a nemzeti kereteket el is hanyagolhatnánk, ezekben a témákban a nemzeti szuverenitás hangoztatása a szubszidiaritás helyett - vakság vagy vakítás. Ha azon a szinten foglalkozunk a döntésekkel,szabályozásokkal, ahol erre a szükséges információk és a megvalósításhoz az erőforrások rendelkezésre kell, hogy álljanak - akkor mederben tartható a globalizáció, épülhetnek-fennmaradhatnak a helyi, nemzeti kultúrák és társadalmak - s mindennek szigorú feltétele a demokrácia megfelelő értelmezése,s persze, annak gyakorlása is.

A kultúrák sokszínűségének fenntartása alapvetően nemzeti hatáskör - elsősorban a nyelv fenntartásával, megőrzésével. Egy társadalom fenntartása annak kohéziójától függ - ez egyaránt jelenti a szolidaritást, illetve annak a biztosítását, hogy az egyének megfelelő közösségek, bizalmi hálózatok tagjai legyenek, vagyis megtalálják és gyakorolhassák identitásukat. Természetes a nyelvhez, nemzethez való tartozás - ebbe úgy születünk bele.

Azt sajnálattal kell megállapítani, hogy legyen szó demokráciáról vagy nemzeti identitásról, nemzeti értékekről, érdekekről - azokkal nem sok esély van párbeszédre, akik szerint a demokrácia alapelve ugyanis a hűség a nemzethez. [iv]Érdemes megvizsgálni, hogy mit jelent a nemzetben, nemzetállamban való gondolkodás. A nemzetállamok kialakulásának nagy és pozitív szerepe volt a polgárság politikai győzelmében, a politikai államok kialakulásában, majd a későbbiekben is az önállóság, a szabadság kivívásában. Sosem volt teljesen egyértelmű a kép - pl. domináns népcsoportok és a kisebbségek helyzete - az egymásnak feszülő nacionalizmusok pedig állandó veszélyforrást jelentenek. Hol húzzuk meg egy nemzet határait? Ausztria osztrák vagy német? Hova tartozzon Tirol? Nemzetet alkotnak-e a skótok, írek, walesiek - a katalánok, baszkok? Gondolhatják-e a bretagnei-ak, hogy ők is külön nemzetet alkotnak? Vagy a burgundiak, elszásziak? A nemzeti érzés olyan erős hagyományokat, érzelmi kötődéseket is jelent, melyet ma biztos nem lehet -s nem is érdemes - helyettesíteni. De azok a szerencsés országok, melyek lakói egyszerre lehetnek büszkék nemzetükre - és európai vagy világpolgárságukra. S ez nem lehetetlen, mivel az emberi elme könnyen tudja kezelni a többes identitásokat is - ha azokat nem mesterségesen élezik számító politikusok.

De azt az olvasónak kell eldöntenie, hogy kik képesek arra, hogy egy ilyen vitában őszintén részt tudnának venni. Őszintén, amikor a jelszavak nem csupán politikai termékek. Mert valóban, a társadalmi minimum eléréshez szükség van arra, "hogy 2018, egy esetleges baloldali–liberális választási győzelem után ezúttal a mai korszak fő reprezentánsai, a „populisták” ne találják meg magukat. Azt hiszem, nem kell magyaráznom, miért gondolom károsnak, ha egy majdani kormányváltás után a mostani kormánypártiak érzik kirekesztettnek magukat."Csak ehhez alapfeltétel a NER felszámolása - mely a kirekesztés maga.