Jön a szabadság - meneküljünk?

es.JPGJöjj el, szabadság címmel jelent meg Marosán György írása (ÉS, 2016.04.22.)

Gyakorlati példákkal is alátámasztva a szerző bebizonyítja, hogy ... az 1920–1970 közötti évtizedek valódi forradalmat hoztak. Felgyorsult a gazdasági növekedés, csökkentek a társadalmi egyenlőtlenségek, ugrásszerűen emelkedett a képzettség, és kiegyenlítődtek az előrejutás esélyei.

Másrészt – és ez legalább ilyen fontos – a demokrácia és a piacgazdaság intézményrendszereinek kiteljesedésével, illetve a technológiai forradalom hatására fokozatosan szinte mindenki előtt megnyílt a feljebbjutás lehetősége, és ez vezetett a középosztály forradalmához. Ezt a forradalmat – a kiemelkedés társadalmi akadályainak elhárulása mellett – az ún. sikerkereső életmodell alapozta meg. A sikerkeresés – kihívást jelentő, de megvalósítható célok kitűzése, azok kitartó, a közvetlenül elérhető jutalomtól független követése és a reális önértékelés – hihetetlen dinamikát kölcsönzött a sokáig lassan fejlődő társadalmaknak....

Az egyre kedvezőbbé váló körülmények azonban nem várt mellékhatásokhoz is vezettek.... A ’60-as évektől kezdve viszont az életkörülményeket már a szélesedő szabadság és a fogyasztásorientált életmód határozta meg. Az egymást követő generációk életfelfogása mind jobban eltért a szüleik és még inkább nagyszüleik – sikerkereső – motivációjától. Másrészt a sikerkeresés mindenkire kiterjedő társadalmi versenyében – természetszerűleg – tömeges lett a kudarcélmény is. A kudarcos egyénekből a kudarckerülők meghatározó társadalmi csoportja formálódott. 

Ennek tükrében állítható, a XXI. század valódi kérdése: mivel tölti napjait az ember, elérkezve a szabadság birodalmába. ... Valóságos veszély, hogy a többség nem indul el a kultúra élvezésének és a tudomány művelésének nehéz, göröngyös, de értelmes életet kínáló útján.

Miközben a társadalmakat feszíti a növekvő egyenlőtlenség, s sokat tudunk az egykor az euro-atlanti társadalmak gerincét alkotó középosztály prekariátussá válásáról (ami nagyrészt magyarázza a jobb- és baloldali populizmusok erősödését is), látnunk kell, hogy világunkat olyan megatrendek határozzák meg, melyekben folyamatos a műszaki-technológiai fejlődés, egyre kevesebb a hagyományos élőmunka iránti igény - így azt is mondhatjuk, hogy az emberiség egyre inkább felszabadul a bérmunka rabsága alól. De mit kezdünk ezzel a szabadsággal?

Egy kicsit távolodjunk el a gazdag Északtól. Sokan ismerik az Istenek a fejükre estek filmeket - ennek az első részében arról van szó, hogy egy repülőből kihajított kólás üveg hogyan változtatja meg egy busman közösség életét. Mivel hangszerként, kalapácsként s egyéb dolgokra lehet használni az ismeretlen kincset, a beinduló irigység, féltékenység gyűlöletet szít, ami veszélyezteti életük megszokott harmóniáját. Ha nem is igazán ismerjük, de legalább hallottunk a buddhisták, Krisna-hívők békés közösségeiről, a világtól elzárkózva élő amishokról. Akkor dobjuk ki mindazt, amit eddig tudtunk a sikerről, a siker-keresésről?

dia3.JPGA munka világából sokaknak ismerős lehet az ösztönzési elmélet. Herzberg szerint bizonyos (un. higiéniás) tényezők nem ösztönöznek nagyobb teljesítményre - de ezek hiánya, problémái viszont negatívan hatnak az emberekre. Ilyenek a pénz/jövedelem, a fizikai és szervezeti jellemzők, biztonsági követelmények, munkahelyen az irányítás, stb. A motivációs tényezők: elért teljesítmény, elismertség, előmeneteli lehetőségek, nagyobb felelősség, személyes fejlődés, munka tartalma, érdekessége. S bár mindez alapvetően a munka világára vonatkozóan fogalmazódott meg, a teljes életünkre is igaz lehet - elég csak arra gondolnunk, hogy mennyivel másképp kínálja vendéglátónk a halászlét, ha ahhoz ő pecázta ki a halat - vagy csak úgy vette a piacon.

Mindez azért fontos, hogy tudjuk: elégedettséget, tartós sikerélményt a jóléti tényezők helyett a jól-létiek okozhatnak. Ilyenkor tudnak az emberek azonosulni a célokkal, a szervezettel. Könnyen belátható, hogy a céloknak és az egyéni kompetenciáknak (képességek, készségek, tapasztalatok) összhangban kell lenniük egymással. Azt is tudhatjuk, hogy tartós elégedettséget az okoz, ha ezek a célok, feladatok összhangban vannak az egyéni érdeklődéssel. Mindezt a pedagógusok is igazolhatják: a gyerekeket nem azért kell dicsérni, mert ügyesek, mert okosak, s így jó jegyeket szerezhetnek - hanem azért, ha erőfeszítéseket tesznek az eredményekért. Különben "ellustulnak", kudarckerülőkké válnak, természetesnek veszik az eredményeiket - s gimnáziumban, egyetemen - vagy éppen az után - már képtelenek célokat kitűzni, s azokat teljesíteni, hiszen útját-módját nem tanulták meg. Így lehet elrontani a maguk szépségében elveszőket - vagy így élhetnek céltalan életet a gazdagságba beleszületettek is, ami a patrimoniális társadalom egyik káros jelensége. Ennél is károsabb, ha új célok, a fejlődés helyett a védekező mechanizmusok érvényesülnek - ilyen a monopóliumra törekvés, mások kiszorítása, elvtelen eszközök (pl. state capture) igénybevétele, stb.

dia4.JPGAmi közös a Wall Street-i bankárban, a bushmanokban, krishnásokban, művészekben, a földjüket művelő amishokban: „Amikor az ember teljesen eggyé válik azzal, amit csinál, és tudja, hogy erős, és az adott pillanatban ő maga irányítja a sorsát, és az eredményektől függetlenül úgy érzi, hogy minden milyen jó… Akkor éli át teljes lényével, hogy áramlik benne az élet. Ez a flow. A flow állapotnak sok neve van. Van, aki optimális élménynek nevezi, van, aki úgy írja le, hogy olyan ez, mintha repülne. Mások azt mondják, hogy ilyenkor képesek tökéletesen koncentrálni. Bármilyen szavakkal is írjuk le a flow élményét, egy biztos: a flow pillanatai kiragyognak emlékeink sorából.” (Csíkszentmihályi Mihály: Flow)

Vagyis a siker, a boldogság, a flow attól függ, hogy ki mit tekint sikernek - ez pedig annak a függvénye, hogy mit tanulunk otthon, a szüleinktől, mire készít fel az iskola, milyenek a társadalmi követelmények. Bármely kultúrában, társadalmi csoportban így a tanulás, képzés nem egyszerűen a tudás-, hanem a kompetencia alapú társadalmat kell, hogy szolgálja. Egyenlítse ki - de legalább jelentősen csökkentse - a születéskori esélyek különbségeit, legyünk tisztában a képességeinkkel, tehetségünkkel, érdeklődésünkkel, egyéni hátrányainkkal, majd az önismeretünk alapján tanuljuk meg hogy hogyan, milyen célokat tűzzünk ki - s már "csak" induljunk el az utunkon.

S itt kell visszatérni az eredeti íráshoz: az abban említett sikerekeresőkön és kudarcos egyéneken kívül még legalább négy csoportot kellene megkülönböztetnünk:

  • az egyik azoknak a sikert keresőknek a csoportja többé-kevésbé jó képzettséggel rendelkeznek, siker-orientáltak, a sikerért tenni képesek - de a hibás feltevések, társadalmi elvárások miatt rossz célokat tűznek ki maguk elé - pl. olyan területeken, ahol egyre inkább a robotizáció, a mesterséges intelligencia fogja kiváltani az emberi munkát. (Ez elkerülhetetlen un. megatrend, melynek lehetséges alternatíváiról Tamás Pál írt Robothipotézis, avagy a munka jövője címmel az ÉS 2016.03.26-i számában.) Ha mindezt kudarcként élik meg, félő, hogy radikalizálódnak, s fogékonyak lesznek azokra az ígéretekre, melyek szerint puszta szándék lenne a munkahelyek teremtése. Szerencsésebb esetben felismerik a jövő irányát, s azokhoz csatlakoznak, akik már ma is elvetik a hagyományos, gyarapodásra épülő siker-modellt.
  • a buddhistákon, Krisna-hívőkön kívül itthon ők a nemnövekedés hívei, akik a szívességi gazdaságban vagy a változó munkaalkalmakban megélik a szabadság élményét. Szociális és közösségi munkát vállalnak - ugyanakkor valószínűleg kevésbé törődnek a holnappal, jövendő nyugdíjukkal. A környezetvédelemben, oktatásban, szociális területen, s ahol továbbra is fontos lesz az ember-ember közti kapcsolat, szinte korlátlan mértékben képesek olyan, társadalmilag hasznos tevékenységet végezni, melynek ma szinte nincs "munkaerőpiaci értéke". S bár a sikerkeresők közt is sok ilyen van, de ők azok, akinek a hobbija egybeesik a mindennapi tevékenységükkel.
  • a következő azoknak a sikert keresőknek a csoportja, akiknél a cél maga a siker, az anyagi előbbre jutás. Ez egyrészt érthető - pályájukat alulról kezdték, s először csak a normálisnak tekinthető jólét ("3 gyerek, három szoba, négy kerék") elérése volt a céljuk - azonban a szerzés vált öncéllá, mely egy határon túl a minél nagyobb hatalom megszerzésévé, másokkal való vetélkedéssé alakul. (A friss Nobel díjas Deaton szerint az USA-ban évi 75 e USD az a határ, ami maximalizálja az emberek boldogság érzetét -ez havi 1,75 mFt/hó fizetést jelent.) Létszámuknál (sajnos?) fontosabb a gazdaságban - s a politikában betöltött szerepük.
  • Sajnos, az előbbieknél nagyobb létszámú azoknak a mélyszegénységben élőknek a csoportja, akik ma már nemzedékek óta kiestek a munka-, és így a társadalom világából. Korábban azt állítottam, hogy hamis ígéret a több munkahely teremtése - azonban az ő esetükben kivételt tennék. Aki találkozott már olyan cigányasszonnyal, aki büszke volt arra, hogy egy program segítségével el tudja tartani a családját, annak nyilvánvaló, hogy miért. S ugyanebbe a kategóriába sorolhatók az indiai gyerekmunkából tengődő családok, a latin-amerikai ültetvényeken éhbérért dolgozók is.

Az előzőekből számos kérdés következik - örülnék, ha tudnám rájuk a választ. Észak jóléti gondolkodását nehéz lenne átalakítani. Bár az egy főre jutó GDP jóval több, mint az átlagjövedelem, de ha Deaton 75 ezres határát vesszük alapul, akkor a 2013-as adatok alapján csak Luxemburg, Norvégia, Katar és Svájc van ez érték felett, az USA-ban 52 ezres az érték. (Összehasonlításul: Magyarországon a havi GDP 305 ezer, az átlagkereset közel 250 ezer forint. Piketty szerint a Földön a jövedelmi átlag 240 ezer. Közgazdászoktól és szociológusoktól elnézést kérek: ezek nem azonos kategóriák, de érzékeltetésre talán alkalmasak ezek a számok.) Még ha eltekintenénk is attól, hogy az átlagok milyen nagy szórásokat takarnak el, könnyű belátni, hogy nem nagy az esélye annak, hogy könnyedén elérjük azt a határt, ami után már a további gazdagodás nem boldogít, ezért az emberek könnyedén le is mondanának róla. Még ha a fejlett technológiák képesek is lennének előállítani az ennek megfelelő javakat - lenne-e ehhez elegendő nyersanyag és energia, mennyire terhelnénk a környezetet? De ha arra gondolunk, hogy a Világbank sikerként említi, hogy 2015-ben az emberiség már csak 9,6 százaléka, 702 millió ember él mélyszegénységben, ami kb. havi 16 eFt alatti szintet jelent - akkor még inkább nyilvánvaló, felesleges lenne célként kitűzni a Deaton-i "kánaán szintet", gondolkodásunknak előbb kell megfordulnia.

Nagy kérdés, hogy a robotizációval még inkább kettészakadnak-e a társadalmak - a jelenlegi tendenciák a fejlett világban ebbe az irányba mutatnak - vagy változik ez az irány, hiszen bármit termelni csak akkor van értelme, ha ezt el is lehet adni, van rá fizetőképes kereslet. Ugyanakkor bármennyire is alacsonynak tartjuk a mélyszegénységi küszöböt, azért látnunk kell, hogy a fejlett világ jelentős része - gazdagodik. De milyen változást okoz mindez a helyi társadalmakban - a példaként idézett filmben Xi visszaviszi az üveget az isteneknek - de ma nem a legközelebbi hipermarketbe megy-e azt visszaváltani? Ha el is tudnánk hárítani az  egyes országokon belül a jövedelemkülönbségekből adódó veszélyeket - hogyan sikerülhet ez a globális térben?

Az eddigiek az emberről, mint egyénről szóltak, azonban nem szabad elfelejteni, hogy az ember - társas lény. Családi keretekben gyűjtögetett, faluközösségekben művelte a földet és tartotta az állatokat, céhekbe tömörült, a gyárakban kialakította a szakszervezeteket, munkás köröket, az úri nép kaszinóba járt és politizált, közösen gyakorolták (és gyakorolják) a vallásukat, az iskolai közösségekből átléptek a sokszor szidott munkahelyiekbe, ahol a közös munka és a névnapozások, a céges rendezvények egyfajta biztonságérzetet nyújtottak. A kreatív, alkotó emberek, a civil szervezetekben, egyesületekben aktívak megtalálják a maguk közösségeit - de az a nagy többség számára, akik egyre rosszabbul élik meg a növekvő bizonytalanságot (ld: prekariátus) marad a Facebook sokszor csak látszólagos "közössége", vagy a közösségérzetet adó politikai elköteleződés, a fogékonyság a fundamentalizmusokra.

A végtelenségig sorolható, hogy a változások milyen sok, további kérdést vetnek fel az egymással is összefüggő társadalmi, gazdasági, kulturális, környezeti területeken. Két dolog azonban biztos: a fejlődés megállíthatatlan, s az ember attól ember, hogy akkor lehet sikeres és boldog, ha olyanok a céljai,  melyek összhangban vannak a képességeivel, tehetségével, s melyekért saját maga tesz erőfeszítéseket. S akkor élvezni is tudja a rázuhanó szabadságot.

Címkék: Holnap