Sem a szerző, sem az írás nem szorul az én dicséretemre. (Révész Sándor: Borzasztó, de normális. Normális, de borzasztó.)

Különösen fontos figyelmeztetésnek tartom az írás záró gondolatát: "...a mondandóm lényege végül is az, hogy ami van, az nagyon problematikus, de nagyon nem abnormális. Éppen az a normális, hogy a kezdő, alig egy évszázados (és milyen évszázad volt az...) tömegdemokráciában a népakarat jelentős mértékben inkompetens és súlyos bajok forrása. Ezt a korszakot így kell átélni és túlélni, és a túlélés kulcseleme az állampolgári szocializáció. A közoktatás, a közmédia, a közszocializáció. Ezeknek kellene a szenvedő liberális demokraták figyelmének középpontjában állaniuk."

A fentiek bizony komoly figyelmeztetést jelentenek azoknak, akik (joggal és indokkal) védik a liberális demokráciát, annak tartalmát és intézményrendszerét - de nem vették észre, hogy nagyot változott a világ. Pár évtizede még csak 1-2 TV műsort lehetett fogni Európa boldogabbik részén is - ma már csatornák százait lehet fogni, a bulvárosodás, szórakoztatás mellett a közszolgálatiság vesztésre áll; a politika "professzionalizálódása" egyrészt több pénzbe kerül, ugyanakkor folyamatos a negatív kampány-üzemmód; az iskolázottság növekedésével, az internet használatával egyre többen gondolják úgy, hogy közvetlenül is beleszólhatnak a dolgok irányításába - a technikai feltételek már ma adottak ahhoz, hogy napjában több népszavazást is le lehessen bonyolítani. Fukuyama 25 éve már a "történelem végéről" beszélt - s valóban, az egymást váltó, vagy időnként nagykoalíciót működtető nagy pártok mindegyike a liberális demokráciát tekintette alapvetőnek. Mindezek alapján érthető, hogy megjelentek a populista és demagóg erők - a jobb és a baloldalon egyaránt. Ezek, ha nem is minden alap nélkül, de könnyen tudják befolyásolni a közvéleményt, a népakaratot: erősen leegyszerűsített kérdésekre szimpla válaszokat adnak.

Ma még elég erősek a liberális demokrácia erői - a francia, német példák ezt mutatják. Úgy érzem, még van annyi erejük, hogy a demokráciát ne a nép akaratának, hanem hatalmának értelmezzék. Tisztában vagyok azzal, hogy valójában szinonimákról van szó - de a hatalom gyakorlása komplexebb fogalom. Ez utóbbihoz arra van szükség, hogy a döntések kiérlelt és megvitatott alternatívákról szülessenek - bemutatva az előnyöket és hátrányokat, pozitív és negatív hatásokat. Meg kell szervezni a döntések végrehajtását, ellenőrizni és elemezni kell a társadalmi rendszereket, hogy időben megszülethessenek az újabb- és újabb döntések. Ez csak úgy érhető el, ha szakítunk "a liberális demokrácia azonosan egyenlő a parlamenti demokráciával" állítással. Ezért a döntések előkészítésében, az ellenőrzésben egyre nagyobb szerepet kell kapnia a közvetlen részvételnek, a szakmai és NGO szervezeteknek. A közvetlen (ill. bázis) demokrácia módszerei is alkalmazandók. Figyelembe véve azt a (szubszidiaritási) követelményt, hogy a döntéseknek ott kell megszületniük, ahol ehhez a szükséges kompetenciák és források rendelkezésre állnak, az önkormányzatiság szintjén van erre leginkább lehetőség. (A különböző szintekről, lehetőségekről korábban már írtam: http://beszelo.c3.hu/onlinecikk/demokracia-ertelmezese-kozosjo).

Ahhoz, hogy nálunk, Magyarországon, a kényszerű túlélés elviselhetőbb legyen, egy újabb szinonima kettéválasztását javaslom: legyünk megengedőbbek a populizmussal szemben, értve ez alatt, hogy az elitellenesség a kasztosodott, oligarchikus rétegre vonatkozik - s a demagógiát kárhoztassuk, amikor a túlzott leegyszerűsítésről, részigazságokkal való manipulációról van szó. Mert a liberális demokrácia hívei érzékelik a kormányerők demagógiáját, ugyanakkor nehezen tudnak különbséget tenni, amikor a legnépszerűbb napilapban baloldali szerzők a kormányzati kommunikáció sikerességét olvassák az ellenzék fejére, hogy lám, így is lehet - most akkor demagógnak vagy populistának kellene lenni? Támogatni, netán szervezni kell azt, hogy valós vitákban szakmai szervezetek, civilek, s akár egyének is elmondhassák a véleményüket - de még időben lépjenek fel a bázisdemokrácia és a népszavazás feltétlen híveinek szándékai ellen. Mert ha valaki, akkor a mai ellenzék a saját bőrén érezhette, milyenek is az álságos népszavazási kérdések, mit jelent egy "nemzeti konzultáció".