http://geo1.blog.hu/2016/05/22/holtpont_de_hol_a_pont és http://geo1.blog.hu/2016/05/22/holtpont_de_hol_a_pont_796 folytatása

3. fejezet: TÁRSADALOM ÉS SZOLIDARITÁS

3.1. Vastagh Zoltán: Az állami újraelosztás és a jövedelmi egyenlőtlenségek politikai természete

Csak ajánlani tudom a fejezetet, mivel azt is megmutatja, hogy milyen irányba kell elindulni a holtpontról.

"Nyilvánvaló, hogy az állami újraelosztás nagyságrendjét a gazdasági korlátok behatárolják, de az összehasonlítások alapján az is egyértelműnek tűnik, hogy szinte bármekkora is legyen az elosztható pénzmennyiség nagysága, annak struktúrája viszonylag tág határok közt változtatható, tehát a társadalom jövedelmi egyenlőtlenségeinek alakulása igen nagy részben az állam - és így a politika - felelőssége is." Ugyanakkor annak alapján, hogy "az állami újraelosztás nem természetszerűen egyenlősítő vagy kompenzáló jellegű, hanem lehet szelektív vagy felerősítő jellegű is" - mint ahogy ez ma ránk jellemző - itt érdemes megemlíteni a skandináv modell elkötelezett híveinek, hogy messze nem elegendő az újraelosztás növelése. (Versenytársainkhoz, a környező országokhoz képest ez az arány nem alacsony.)

Ha elfogadjuk, hogy számunkra a skandináv modell lenne a kívánatos cél - akkor azt is tudomásul kell vennünk, hogy ott versenyképes és jól működő egy társadalom magas újraelosztás mellett, ahol kialakult a személyek, illetve az egyén és az állam közötti bizalom. Tekintve, hogy nálunk az ország kulturális állapota ezzel épp ellentétes, nálunk a társadalmi kohézió növelése az elsődleges feladat - még az adott újraelosztási szint mellett is. (A fenti kép - mely Ingehalrt - Weltzel kulturális térképe, meglepő utat kínál: ha Svédországba akarunk eljutni - akkor Szlovákia és Németország felé kell elindulnunk.)

3.2. Misetics Bálint: „Gátak építése helyett” – A hajléktalanság állami kezelése a rendszerváltás után

Az esettanulmány alapján általános következtetések is levonhatók: a magyar társadalom nem volt felkészülve az elesettek, leginkább rászorulók problémáinak a kezelésére. Nélkülözhetetlen a kormányzati támogatás, források biztosítása - de a tűzoltómunka jellegű központi direktívákkal, átgondolt és megvalósítható program nélkül nem lehet előre lépni, s különösen akkor nem, ha a jelenlegi hatalom még kriminalizálja is e rétegeket, akik a gyakorlatban nagyon kiszolgáltattak az amúgy is elégséges források nélkül maradt önkormányzatoknak, azok hozzáállásának. S a központi támogatáson, helyi segítségen túl szükség van az érintettek aktív, cselekvő mentalitására, s az őket ebben segítő

3.3. Takács Erzsébet: A szolidaritás és a társadalmi együttműködés az individualizálódott társadalmakban és Magyarországon

Az előző kettőhöz szorosan kapcsolódik ez az írás. Részletes leírást olvashatunk az állam és az egyén viszonyának alakulásáról - s például arról, hogy mennyire érződik, hogy éppen a szolidaritást megjelenítő szakmák értékelődtek le (pedagógusok, szociális munkások, egészségügyiek, általában véve a közalkalmazottak).

Különösen nehézzé teszi a baloldal helyzetét az, hogy alapvetően változik a "munka világa". A projekt-munka, a tevékenység kihelyezés, otthoni munkavégzés, ideiglenes alkalmazás, az új munkavégzési formák (megosztott és a szívességi gazdaság, stb) is abba az irányba hatnak, hogy a szolidaritás - és egyben a politikai baloldal - alapjai megszűnőben vannak: míg a hagyományos munkahelyeken viszonylag könnyű az érdekképviseletekre támaszkodni, az új körülmények között még kevesebb lesz a szakszervezetek szerepe. Őszintén megértem a megszűnő munkahelyek miatti elkeseredést - de pl. legyen bármennyire tisztességtelenül is adóelkerülő az Uber, az modelljüké a jövő, nem a kötött taxitársaságoké. A fejlődés (informatika, robotizáció) Magyarországon különösen sok sebet fok okozni - ha a mostani helyzetből indulunk ki. Ma még sokan hiszik, hogy a gazdaság felpörgetésével, a hagyományos munkahely-teremtési eszközökkel lehet biztosítani a létbiztonságot, s stabilizálni lehet a prekariátus helyzetét - de az ilyen lehetőségek egyre jobban beszűkülnek. A megatrendek egyértelműen arra hívják fel a figyelmet, hogy minőségében egészen más társadalmi működésre és feladatmegosztásra (figyelem: nem munkamegosztást írtam!) lesz szükség a már nem is annyira távoli jövőben. Az erre való - elsősorban gondolati - felkészülést segítheti az FNA koncepciója is. (Ismétlem: a gondolati felkészülést. A gyakorlatban a feltételhez kötött minimális jövedelem elképzelést tartom megvalósíthatónak.)

4. fejezet: IDENTITÁS, KULTÚRA, EMANCIPÁCIÓ

4.1. Binder Mátyás: „Roma – identitás – politika” a rendszerváltás utáni Magyarországon

Akinek a kezébe kerül a könyv, már biztos elfárad, amíg ehhez a fejezethez érkezik - de ne tegye, feltétlenül olvasásra ajánlom!

A leírás nem csak a roma kérdésről, hanem a szociálpolitikánkról, társadalmunkról, politikánkról ad látleletet. Amikor nem késik a probléma-felismerés, akkor a legjobb szándékok mellett is lehet a szakmai-módszertani problémák miatt tévutakra tévedni, de ha még ehhez járul, hogy a politika is hatalmi játszmaként kezeli, akkor nem lehet csodálkozni, hogy szinte reménytelennek tűnik a helyzet. Érzékeny terület, s még a fogalmak értelmezésében is nagy a bizonytalanság. Hallottam én már "gádzsótól" lerasszistázni roma vezetőt - s olyat is, amikor valaki sértődötten kérte ki magának, hogy nem kell őt "romázni", becsületes cigány ember ő. (S egyetlen kritikám épp ebből fakad: megértem, hogy problémás a "cigánykérdés" vagy a "romaügy" kifejezések használata - de az olvasó nem kap helyettük más javaslatot, az pedig nem várható el, hogy egy egyszerű kifejezés helyett komplex körülírást kelljen alkalmazni, kitérve a téma szociológiai, szociális, etnikai, gazdasági és még számos összetevőjére...).

Azt már közhelyszerűen tudjuk, hogy a rendszerváltás előtti foglalkoztatás nagyfokú "integrációt" jelentett - ami valójában persze egy kényszer-asszimiláció volt. Mivel ez leginkább a segéd- és betanított munkára korlátozódott, s elsőként ezek szűntek meg, ráadásul ezek földrajzi szempontból is koncentrált területek voltak, így magyarázható a szegregátumok kialakulása. Az, hogy az összes szegény 70 %-a, a legszegényebb tizednek is körülbelül a fele nem roma ember, azt bizonyítja, hogy nem lehet a szegénységgel kapcsolatban etnikai meghatározottságról beszélni. Ellenben azzal, hogy létrejöttek a különböző roma szervezetek, a cigány kisebbségi önkormányzatok, a romák hivatalos megkülönböztetése "etnicizálta" a társadalmi, gazdasági problémákat, s így vált a cigányság fogalma a társadalmi peremhelyzet szinonimájává. (Ez az összefüggés bevallom, számomra is új volt).

Nehezen kicentizhető a szerző javaslata: "ha a roma/cigány fogalom-, kategória- vagy -kép nem lenne asszociálható a szegénnyel, elmaradottsággal, felzárkózásra szorulóval, akkor talán el lehetne kerülni az etnicizálás csapdáit." Ugyanis szükség van az identitás, az etnikai megjelenítés erősítésére is, már csak azért is, hogy új, pozitív értelmet kapjon a roma/cigány fogalom a közbeszélyben is.  De azt lehetetlen lenne elvárni  a roma önkormányzatoktól, polgárjogi aktivistáktól, hogy ne foglalkozzanak a (mély)szegénységgel.

Azt hiszem, ezen még sokan és sokat fognak vitatkozni - a kiindulási pont viszont az lehet, hogy a leginkább rászorulók megkapják azt a segítséget, mely biztosítja a társadalmi kohéziót. Az pedig nyilvánvaló: ha egy szegregátumban romák élnek, akkor nélkülük nincs megoldás. Ha nincsenek elhivatott vezetők, közösségépítők, képviselők a romák közül, akkor sikerre sem lehet számítani.

4.2. Patakfalvi-Czirják Ágnes: Nemzeti csoportkép. A székely identitás mint kategória alakulása a rendszerváltás óta 

A tanulmányt az alábbi idézettel ajánlom - amiből az is megérthető, miért a székely zászló vette át az EU-s helyét a Parlament oldalán.

"...az elmúlt durván tíz évben Székelyföldön végbemenő folyamatokhoz a magyarországi diskurzusok egyáltalán nem igazodtak... a székelyföldi törekvések politikai támogatása vagy a kifejezett szolidaritás elsősorban belpolitikai állásfoglalást jelent...". Ugyanakkor találkoztam ennél súlyosabb véleménnyel is: az elmondottak a Fidesz-re jellemzők, de megjelentek náluk radikálisabb erők is, melyek a valódi szeparációt akarják.

4.3. Bagi Zsolt: Emancipáció túl a modernség horizontján – A mai magyar irodalom elköteleződéseiről 

Bevallom, ennek az írásnak nem érzem a helyét, szerepét a kötetben. Talán jobban illene e tematikus kötetbe egy olyan elemzés, hogy változott-e, s ha igen miben az irodalom és a művészet helye-szerepe a társadalmunkban. De ez bizonyára az én hibám. Egyszerű, irodalmat csak magyarul olvasóként az azért megnyugtató, hogy ha tanulmányban említett szerzőket olvasom, akkor nyugodt lehetek, hogy egyben a lokalitásukban is univerzális szerzőket olvashatok.