"Brext, török népszavazás, Trump megválasztása, 2018-as magyar országgyűlési választás. A közös a négy eseményben az, hogy a nagyvárosok és a – rossz magyar szóval – „vidék” választási attitűdje teljesen eltért egymástól. „ 

Többnyire csak lájkolom egyik kedvenc szerzőm, Paár Ádám írásait – most azonban van mit továbbgondolni.

1. Ha „csak” az lenne a gond, hogy a vidék rendre konzervatívabb értékeiben és attitüdjeiben, szembefordul a globalizációval – akkor simán tudomásul venném. De „hovatovább bekövetkezhet egy olyan fenyegető és e sorok írója számára mélyen ellenszenves helyzet, hogy a nagyvárosnak egyáltalán nem lesz szüksége a falura. Ha bekövetkezik egy új mezőgazdasági forradalom, amely leértékeli az állattenyésztést, és a világméretű kényszeres migráció folytatódik, akkor sem termelőként, sem a városba áramló munkavállalóként nem lesz szükség a falusiakra. Ez példátlan lenne az emberiség ötezer éves történelmében.”

Hogyan lehet beavatkozni a megatrendekbe? Legfeljebb kezelni lehet, megállítani nem. Miért kelne valaki kora hajnalban, hogy megetesse az állatokat, hajladozzon a földeken, trágyázzon, süttesse magát az izzó napsütésben – he másképp is meg tud élni, kényelmesen? Természetesen magam is tisztában vagyok azzal, hogy ma még nem közvetlen fenyegetés, csak trend – s sokaknak jelent kiemelkedést, életminőség javulást, s a termőföld megőrzése is alapvető fontosságú. S ugyancsak sokszor olvashatunk arról, hogy milyen fontos a bio-gazdálkodás, az önfenntartó szövetkezetek, s hogy mennyivel magasabb életminőséget képvisel a vidéki élet és gazdálkodás. Eközben azt látom, hogy nehéz és (számomra) keserves munkával is nehéz fenntartani magukat, s nem látom a városi életmódtól megcsömörlött fiatalokat, hogy hosszú sorokban vonulnának vidékre…

2. A helyi, vidéki politizálásról sem mond rosszakat – de ez ma már kevés. „Sokkal hasznosabb lenne megkeresni azokat a helyi embereket, akik saját közösségük tagjai szemében respektussal rendelkeznek, és véleményvezérként szolgálhatnak. „ Ugyanis nem egy szűz terepről van szó. Sokan (nem Ádám) a Fidesz pédáját hozzák fel, követendőnek. Mert létrehozták a Polgári Köröket, a Gazdaköröket, s ezzel alapozták meg a vidéki bázisukat. Valóban sok munka volt ebben – de a szétesett kisgazdákat, MDF-eseket, KDNP-seket kellett összegyűjteniük – s rendelkezésükre állt a Simicska-birodalom is. Ezt ma már nem lehet megismételni – mert a vidéket megszállták, a polgármestereket beállították a sorba, az ellenzék pénzcsapjait ügyesen elzárták. Abban is árnyaltabb a kép, ami gyakran elhangzik: „a budapesti értelmiség magára hagyta a vidéket” – mert így nem valós. Valójában csak a pártokra lehetne ezt kimondani – de ezt is úgy, hogy egyedül az MSZP-nek volt vidéki beágyazottsága, de ezek az emberek vagy megöregedtek, vagy ami esetenként még rosszabb, részei lettek a NER hálózatának. Ilyen körülmények közt helyi véleményvezéreknek csak az ő embereik számítanak. De ha nem is az értelmiség egésze, azért ne feledjük, hogy miért esküdt ellensége a kormány az un. civileknek, a Soros-hálózatnak – vagy éppen a Norvég Alapnak. Mert ők azok, akik egyrészt wach-dog alapon ellenőrzik – s így értelemszerűen – kritizálják a kormányt (TASZ, AI, K-Monitor, EKINT, stb.) másrészt azok, akik a legeldugottabb zsákfalvakban is azért dolgoznak, hogy emberek kijussanak a mélyszegénység zárványából, hogy emeljék fel a fejüket és tanuljanak, dolgozzanak: a NER nagyon nem szereti az ilyen embereket. De ez társadalompolitika, nem pedig a hatalomról szól. Ritók Nóra írt erről, nagyon szépen.

A fentiek alapján úgy gondolom, hogy a pártoknak most semmi közvetlen, direkt szerepük sincs vidéken. Ellenben segíthetik az ezzel foglalkozó szervezeteket – erre fordítsák a a költségvetési támogatásokat, erre használják az infrastruktúrájukat. De óvva intenék bárkit, hogy ők vagy a fellelkesült városi értelmiségiek keressék meg a helyi embereket: ezt bízzák a vidéket élő és értő szakemberekre. Viszont segíthetik őket önkéntes munkával, adománygyűjtéssel. A fenti írásból is látszik: ez nem forradalmi, máról holnapra változást hozó munka. De ha kenyeret akarunk az asztalunkra, ahhoz megművelt föld és idő is kell, mert a túl korán learatott gabonából legfeljebb csak széna lesz.