Soós Eszter Petronella "Hányféleképpen bukhatunk bele az előválasztásba?" címmel francia példákon keresztül válaszolja meg a saját kérdését. A mostani címre adott válaszom egyszerűbb: előválasztás nélkül egyféleképpen, biztosan.

Bár egészen más a hazai és a francia helyzet, a felvetések jogosak - de pontonként:

1. Nincs vitathatatlan kezdeményező: tekintve, hogy a bal- és liberális ellenzék önmagában nem, csak a hagyományos értelemben jobboldali/konzervatív és a pártpolitikából (belőlük) kiábrándultak mozgósításával lehet legyőzni a NER-t, ezért nem is lehet kezdeményező egyikük sem - valójában tehát ez a legnagyobb különbség a külföldi példákkal való összehasonlításban, ahol mégis csak politikai-ideológia értelemben azonos táboron belül tartanak előválasztást. Ezzel szemben nálunk éppen az lehetne az egész célja, hogy eszközt, módszert találjunk ahhoz, hogy ideológiai és programbeli különbségeik, történelmi sérelmeik, identitásuk, érzelmeik miatt egyébként egymással szóba sem álló felek is közös cselekvést alakíthassanak ki. Ezért a legnagyobb nehézség egy olyan grémium összeállítása lenne, melynek a meghívását senki sem utasíthatná vissza Akik ennek tagjai lehetnének (csak példaként mondom: Bod Péter Ákos, egykor a Fidesz miniszterelnök-jelöltje; Sólyom László, aki mégis csak a Fidesz és az LMP jelöltjeként lett köztársasági elnök, de a jogállamisághoz való elkötelezettségét senki sem vonhatja kétségbe; Kis János, aki "saját oldalát" is keményen kritizálja; Ripp Zoltán, a rendszerváltás történésze sem csak a baloldalon hiteles; Ferge Zsuzsa szegénység-ellenes életútja az "újbaloldalon" és a civil társadalmon belül is garanciát jelenthetne) - azért is hitelesek, mert tevőleges közéleti szerepet már nem vállalnának. De ők lehetnének azok, akik meg tudnának fogalmazni egy olyan alapvetést, mely minden demokratikus szereplő számára elfogadható lenne. Ez tartalmazhatná a jogállamiság helyreállítását, a korrupció felszámolását, az ország európai elköteleződését, a képességekre építő és azokat kibontakoztató oktatási rendszer kialakítását, az egészségügy megmentését, a mélyszegénység felszámolását.

Ha megfogalmazódik egy ilyen manifesztum, akkor már találhatunk egy közpolitikai intézetet, együttműködő műhelyeket, mely a gyakorlati teendőket fel tudják vállalni.

2. Az előválasztás nem pótolja a(z erőskezű) politikai vezetést: egy párt esetében ez igaz lehet - de nálunk a potenciális demokratikus erők nem tűrnének meg maguk "fölé" erőskezű hatalmat, éppen ellenkezőleg. Éppen az lehet a legfontosabb üzenete a kampánynak, hogy mindenfajta ellentét ellenére olyan fontosnak tartják a közös célokat, hogy azokért - akár csak egy projekt erejéig is - képesek összefogni. Az előválasztásnak - mint egy előrehozott első fordulónak - éppen az az egyik célja, hogy tisztázza, milyen programmal is lehet egységes kommunikációt folytatni az "éles" kampányban, melyek a konszenzussal elfogadható programok. Így például az is lehetséges, hogy kiderül, csak néhány közjogi kérdésben értenek egyet - ekkor "alkotmányozó nemzetgyűléshez" kérhetnek felhatalmazást, arra, hogy létrehoznak egy jogállami alkotmányt és néhány sarkalatos (pl. választási) törvényt, lezárják a korrupciós utakat és bűnösöket - majd új választást írnak ki.

Ennél reménytelibb az eset, ha a részvevők körében kialakul egy kormányzati többség, mely a szakpolitikákban is több-kevesebb kompromisszummal meg tud egyezni. Ekkor eredeti álláspontjának fenntartásával az így kisebbségbe kerülőknek azt kell vállalniuk, hogy az éles kampányban nem fordulnak a többséggel szembe. (Például: ha az előválasztás során nem kapna többséget a PM FNA-ra vonatkozó javaslata, akkor vállalja, hogy kampányban azt hangsúlyozza, hogy a többségi program - szintén példaként - garantált minimáljövedelem koncepciója milyen nagy előrelépés a korábbiakhoz képest.)

Ha hiszünk a demokráciában, akkor abban is hinnünk kell, hogy egy vita során született megegyezésnek nagyobb az összetartó ereje, mint bármely erős vezetésnek. Különösen így van ez a civilnek nevezett szervezetek esetében, akik számára biztos elfogadhatatlan lenne egy erős kézből erős kézbe váltás. (Itt érdemes kitérni a szerepükre is: egy "igazi" civil szervezet jellemzően egy adott ügy képviseletében jön létre, s mint ilyen, igényeket fogalmaz meg a politikával szemben. Választási időszakban megszokott az "endorsement", amikor nyíltan állást foglalnak, hogy melyik politikai program, politikai erő képes az ő céljaikat is megvalósítani. Ilyen helyzetben lehetnek az oktatási, egészségügyi,polgárjogi szervezetek. Azt teljesen természetesnek kell vennünk, hogy vezetőik közül politikusok is kiválasztódnak, akik kormányprogram kialakításában, megvalósításában is részt vállalnak. Vannak "őrkutya" jellegű szervezetek - esetükben alapelv, hogy nem vállalnak közvetlen politikai szerepet. Egy demokratikus összefogásban elsősorban azok a civilek vehetnek részt, akik valójában politizálnak, de elégedetlenek a létező pártokkal.)

3. Zavart okoznak az elitérdekek: az írásban említett francia és amerikai példánál is erősebb ez a tényező nálunk, tekintve, hogy egyszerre több pártról, szervezetről van szó. Miközben meglehetősen általános az elitellenesség, a dolog másik oldalán az szerepel, hogy az egyes pártok programját, célkitűzéseit elsősorban azok elitje képviseli, szerepük megkerülhetetlen a pártjukon belül - és kívül is, legyen akár vonzásról, akár taszításról szó. Úgy gondolom, minimális elvárás velük szemben, hogy a miniszterelnöki jelöltségért ne szálljanak be a versenybe. Amennyiben létrejön az előválasztás, az már olyan eredmény, ami azt mutatja, hogy az elitek túl tudtak lépni a korlátaikon.
4. Vitatják a szabályokat, vagy egyedül marad a kezdeményező: ha létrejön megegyezés, akkor ez kevéssé képzelhető el, mivel az előválasztás célja nem annak az eldöntése, hogy ki a legnépszerűbb (ki kapja a legtöbb voksot egy szavazás során), hanem azt a személyt (személyeket) kell megkeresni, aki mögé be tud állni mindenki, aki mindenki számára elfogadható. Az eljárási szabályoknak épp azt kell biztosítaniuk, hogy a részvevők megőrizhessék identitásukat, ideológiájukat, vagyis hogy ne lépjenek ki az eljárás során. Az eddig ismert javaslatok csak "korlátozottan felelnek meg" ezeknek az igényeknek: A Republikon javaslata a hagyományos, többségi szavazáson alapul, nem veszi figyelembe a másodlagos preferenciákat, ráadásul költséges is. A PM javaslata mögül az a szándék olvasható ki, hogy az országosan ismert, népszerű politikusaiknak nagy esélye van kedvező helyet elérni egy közös listán. Az MSZP-nek az elsősorban a helyi előválasztásokra koncentráló elképzelése pedig arra épít, hogy hagyományai, ismertsége alapján (ld. 2014-es EP választás) az ő jelöltjei kapnák a legtöbb szavazatot, így ők adhatnák a legtöbb képviselőt is - előállítva ezzel a tapolcai-ajkai modellt.

Az előválasztás céljai, fontossági sorrendben: (1) a demokratikus erők egységét kifejezni, megjeleníteni képes miniszterelnök-jelölt kiválasztása (2) közös program kialakítása (3) közös lista felállítása (4) egyéni jelöltek kiválasztása.

Nyilvánvalóan ehhez több fordulóra, preferenciális szabályok alkalmazására van szükség. A kilépés elkerülését úgy lehet megelőzni, hogy az adott fordulóban kisebbségben maradtak számára biztosítható a koalíció kötés lehetősége - ha ezt a pápaválasztásnál meg tudja oldani a katolikus egyház, nem jelenthet gondot egy ilyen előválasztás esetében sem. (Ez a megoldás egyben az egyébként kis szervezetek - kívánatos - pozícióját erősítheti.)

A helyi jelölteket a közös miniszterelnök-jelölt és a programalkotás után kell kiválasztani. A helyi eredményeket elsősorban az országos hangulat befolyásolja - ez érvényesült az eddigi választások során is, nincs okunk feltételezni, hogy ez 2018-ra megváltozna. A jelöltek személye ugyanakkor hozhat (illetve vihet) néhány százalékot - ez kiélezett helyzetben meghatározó lehet. Ezért nem szabad újjáéleszteni a már említett, pártok közötti vitákat, a jelölteknek a miniszterelnök-jelölt programját kell képviselniük.

5. Rossz a szervezés: mivel még nem volt ilyen eljárás, biztos, hogy nem lesz tökéletes a végrehajtás. Hogy a következő pontra térhessünk, itt érdemes tisztáznunk: közjogi értelemben ugyanannyit ér egy előválasztás, mint amikor egy párt vezetője kijelöli a listán, illetve az egyéni választókerületekben induló jelölteket - vagyis az a megfelelő eljárás, amit a felek elfogadnak.
6. Előválasztáson is lehet csalni: nincs olyan szisztéma, mely ezer ezrelékig megbízható lenne, ezért elsősorban az alapján kell megítélnünk a kockázatokat, hogy azok veszélyeztethetik-e az eredményt.

• ha az egyéni körzetekben nem a pártok/szervezetek reprezentánsai indulnak, az új parlament megalakulásakor kérdéses, hogy mely frakció tagjai lesznek, jelentősen módosulhat a korábban mért erősorrend: valós kérdés, bár nem az előválasztási eljáráshoz, hanem annak eredményéhez kötődik. de szerintem ezt vállalni kell. (Amennyiben az új parlament csak az alkotmányozásig működik, a kérdésnek nincs jelentősége.) Az ilyen aránytalanság a listás helyekkel legalább részben kompenzálható.
• a résztvevők nem reprezentálják azt a közösséget, melynek számára jelölteket kívánnak állítani. Ez minden előválasztásnál felmerül, másrészt jogosnak tűnik az az érv is, hogy már az is egy szervezet mozgósító képességét mutatja, hogy hány embert tud elvinni a szavazásra. Másrészt viszont épp az a gond, hogy nagy a létező pártok elutasítottsága, s elsősorban azokat kell megszólítani. A megoldás az lehet, ha készül egy részletes, országosan reprezentatív felmérés, ahol nem csak a létező pártokat sorolják fel, hanem szerepel pl. egy "pártoktól független civil szervezet" is. Ezzel az értékkel kell normalizálni a választás az eredményeit. (Egy ilyen megoldás a ma is mérhető pártok köréből számíthat "neheztelésre".)
• elektronikus szavazás esetében nem ellenőrizhető a voksoló személye. Elhanyagolható mértékű kockázat, ahhoz hasonlítható, amikor egy házaspárnak közös a bankszámlája, bankkártyája.
• meghekkelik magát a szavazási informatikai rendszert: valós, de kis kockázat - mint bármely más rendszer esetében
• meghekkelik magát a szavazást: nem zárható ki, hogy néhányan buliból, vagy más okból regisztráltatják magukat, de az valószínűtlen, hogy elkötelezett Fidesz vagy Jobbik aktivisták megadják a regisztrációhoz szükséges személyes adataikat. Ha egy ilyen eset kiderülne, épp a két pártra ütne vissza. Az ilyen esetek kockázatát tovább csökkenti, ha az előválasztáson indulni szándékozó szervezetek biztosítják a belépési, regisztrációs pontokat.
• szavazatszámlálással kapcsolatos csalás: elektronikus rendszer esetében ez kizárt.
• az elektronikus eljárás kizárja az internet hozzáféréssel nem rendelkezőket a szavazásból. ("Na bumm" - mondhatnám.) Ha ez valóban komoly aggály, akkor megoldható, hogy ezek a szavazók levélben kapják meg azt az azonosítójukat, mellyel leadhatják a szavazataikat.

7. Pénzügyileg nem éri meg: a kérdés az, hogy mihez képest. A viszonyítási alap az, hogy a korábbi első fordulót (is) helyettesíti. Informatikusokkal is konzultálva szükség lehet a népesség nyilvántartásból vagy választói névjegyzékből vett adatokra a regisztrációhoz vagy annak ellenőrzéséhez. (ennek költségét 1-2 százezer forintra becslem). A regisztrációt önkéntesek, részvevőszervezetek végzik, így lehetnek pártok is. A regisztrációs adatok összevetése a népességi adatbázissal önkéntes munka. Az adatbázist egy független, ill. ellenőrzött szervezet kezeli, s biztosítja a személyre szóló azonosító kulcsot kiadását: önkéntes munka. A szavazás fizikai hátterét biztosító webszerveren (mintegy 1 millió forint) a szavazások lebonyolítása, jelöltek anyagainak bemutatása szintén önkéntes munka. Ez alapján tetszőleges számú fordulót lehet lebonyolítani, önkéntes munkával. (Működhet a rendszer úgy is, ha a regisztrációhoz, annak hitelesítéséhez nem akarják felhasználni a népesség-nyilvántartási adatokat. Valószínűleg található olyan szervezet, mely ingyen biztosítja a szükséges tárhelyet.) Elképzelhető, hogy - főleg vidéken - helyiséget kell bérelni, ahol regisztrálni, illetve szavazni lehet. Mindezek alapján azt mondhatom, hogy az előválasztás informatikai hátterének megteremtése nullától pár millió forintig terjedhet.

A lebonyolítás megszervezését valószínűleg önkéntes alapon vállalják intézetek, műhelyek, a pártok és szervezetek delegáltjai. (Biztos vagyok abban is, hogy pl. a Nézőpont Intézet is ingyen és bérmentve vállalná a lebonyolítás auditálását.)

Természetesen pénzbe kerülnek a hirdetések, plakátok, bemutatkozó anyagok, lakossági fórumok és viták - de ezekre egy kétfordulós választás során is kellene költeni.

Felvetődött, hogy már csak a részvétel komolyságának biztosítékaként regisztrációs díjat szedjenek. Amennyiben a fentiekben vázolt, viszonylag olcsó megoldás mellett döntenek a felek, akkor ezt önkéntes befizetésekkel, adományokkal tartom megoldhatónak.

A dolog újszerűsége miatt azt gondolom, hogy eleve nagy lesz a média érdeklődés, ezért - legalábbis országos szinten - erre keveset kell költeni. Feltételezem, lehet országos lefedettségű TV-t találni, mely teret ad a jelöltek bemutatására, élő vitáira. Más lehet a helyzet vidéken - de ha internetes szavazásban gondolkodunk, akkor a helyi kampányok is alapvetően az internetet tudják felhasználni.

8. Nincs esély a végső győzelemre: mi más adhatna esélyt, ha nem az, hogy önmagukat demokratikusnak tartó szervezetek képesek megmutatni, hogy vannak olyan célok, melyekben egyet tudnak érteni, ezért tenni is képesek - miközben megőrizhetik arcukat, identitásukat, alapvető ideológiai céljaikat? Nem, ezt az esélyt nem az előválasztás adja meg - hanem az a tény, hogy ezt képesek összehozni. Persze, sokkal egyszerűbb várni a NER összeomlását vagy arról álmodozni, hogy kiemelkedik a Duna (vagy a Balaton, Tisza stb) habjaiból egy tiszta, okos, szép, cool, szexi, mindenki által szerethető és elfogadható vezető és az ő mozgalma.