Nemzeti érzés, szuverenitás, érdek, identitás
Amikor a kutas azt mondja, hogy ne tankolj benzines kocsiba gázolajat – hiszel neki. Pedig valószínűleg ő sem tudja, hogy mikortól benzin, petróleum vagy gázolaj az, ami kijön a finomítóból. De amikor egy politikus nemzeti szuverenitásról, nemzeti érdekről beszél – annak érdemes utánanéznünk. Valószínűleg hazudik.
Van rá esélyem, hogy 10-15 év múlva megtalálja az unokám ezt a mondatot, s megkérdezze, mit is jelent: „akiknek az életében a legnagyobb dolog az, hogy magyarnak születhettek[i]”Vagy azt mondom, felejtsd el, volt egy politikus, aki rengeteg csacskaságot beszélt – vagy azt, hogy légy büszke, te náluk legalább duplán annyit érsz, hiszen egyszerre születtél osztráknak és magyarnak? Ha minden jól alakul, megőrzi magyar identitását – Süsütől eljut majd a „Péterekig”, Spiróig is. (Már most lelkesen szavalja, hogy „Piros, fehér, zöld, ez a magyar föld!” – úgyhogy meg kellett tanítanom, hogy „Rot weiss rot, Österreich is groß”: jellemző, hogy nekik nincs ilyen saját blődségük, nekem kellett kitalálnom.) Azt persze nem tudom, kinek fog drukkolni egy osztrák-magyaron, de hogy fogja megérteni, hogy mi is az a nemzeti érdek? Az, ha „megszabadulunk” a CEU-tól – vagy ha befogadjuk? Az, ha az alpesi legelőket támogatja az EU, vagy az, ha a pusztai szürkemarha tartást? Ki fog ebben igazságot tenni? Érdeke-e a bécsieknek megtisztítaniuk a szennyvizüket, ha pár kilométerrel odébb azt úgyis megkapják a szlovákok, magyarok – vesződjenek vele ők, ha tiszta vízre van szükségük? Ki fog ebben dönteni – egy foci-torna vagy egy háború? Vagy a döntést rábízzák egy testületre – de akkor mi van a csorbítatlan szuverenitással? Vagy hogyan kezelik a klímaváltozás miatt gyakoribbá váló árvizeket?
Sajnos vagy nem, de a politológia is rengeteg bizonytalan – de legalábbis sokféleképpen is értelmezhető fogalmat használ, erre éppen a „nemzet” a legjobb példa. Politikai vagy kultúrnemzet? Egy adott ország polgárainak a közössége? Tudjuk, mennyi zavar, félreértés és visszaélés forrása ez a bizonytalanság. Viszonylag egyszerű a kép, amikor populista-nacionalista erők hivatkoznak a nemzetre, annak érdekére: mindig saját hatalmukról van szó. De mit kezdjünk azokkal, akik a szakma elismert képviselői, mint pl. Dani Rodrik, aki nevezetes könyvében (A globalizáció paradoxona )[ii] kifejti, hogy „Ez a háromszög azon az elképzelésen alapul, hogy a nemzetállami rendszer, a mély gazdasági integráció és a demokrácia kölcsönösen inkompatibilisek. Ahogy Rodrik magyarázza:
“Ebből a háromból legfeljebb kettőt választhatunk. Ha még sokkal tovább szeretnénk hajtani a globális gazdasági integrációt, akkor fel kell adnunk vagy a nemzetállamot, vagy a demokratikus politikát. Ha a demokráciát szeretnénk fenntartani és elmélyíteni; a nemzetállam és a nemzetközi gazdasági integráció között kell választanunk. És amennyiben a nemzetállamot szeretnénk megtartani, annyiban a demokrácia és a nemzetközi gazdasági integráció közül kell választanunk.”
Könyvei, írásai alapján lényegében maga Rodrik cáfolja azt az állítását, hogy a háromból legfeljebb kettőt választhatunk. Tán jobban segíti a megértést, ha egy más trilemmát vizsgálunk: az egészségügyben lehetetlen, hogy egyidejűleg mindenki, olcsón részesülhessen a legmodernebb eljárásokban, kezelésekben – de ettől még nem kell lemondanunk a három szempont érvényesítéséről, ami természetesen csak kompromisszumokkal valósítható meg. Így például nem mondhatunk le arról, hogy létezzen egy mindenki számára elérhető ellátási szint – de ennek nagyságát és minőségét befolyásolja a rendelkezésre álló keret, ezért például bele kell nyugodnunk, hogy emelkednek az EÜ járulékok és vagy a legmodernebb, így legdrágább kezelések csak kiegészítő/magánbiztosítással érhetők el. Tehát:
A demokráciáról: ha demokrácián a nép által a közjó érdekében meghozott döntéseket és azok intézményrendszerét értjük, [iii]akkor be kell látnunk, hogy csak akkor van értelme demokráciáról beszélnünk, ha van egy közös értelmezési keretünk a közjóra, a nép érdekére (hosszabb kifejtésben igazolható, hogy ez a gazdaság, társadalom, kultúra, környezet hosszú távú fenntarthatóságát jelent). Döntésen nem egyszerűen a populizmust erősítő, mert machinálható szavazásokat kell értenünk, hanem az előkészítő folyamatban az érdekek és értékek egyeztetését, az előnyök-hátrányok értékelését, a következmények tisztázását és a felelősségvállalást is tisztáznunk kell. (A meritokratikus minőségi és a tömegigényeket egyaránt kielégító megoldás az un. deliberatív modell. Egymást kiegészítve kell működnie – a valljuk be, idő- és energiaigényes – közvetlen, illetve a hatalommegosztáson ellenőrzésen alapuló képviseleti elemknek is.) A demokrácia alkalmazható formái a szintektől is függenek: Közvetlen tapasztalat és befolyás lehet az önkormányzatiság alsó szintjén: 1500 - 2000 fő, de internetes "támogatással" lehet akár 3000 is. Egy ekkora csoportban lényegében mindenki megismerheti egymást - ha ez inkább csak felületes, "tudom, hogy kiről van szó" szintű is - erős kapcsolat viszont csak akkor alakulhat ki, ha léteznek valós kulturális kötelékek, közös történetek, célok, elfogadott szabályrendszerek és teljesítmény, ill. státus rangsorok - s ami tán a legfontosabb: e körön belüli kisebb csoportok. Vagyis ekkorának becsülhetjük az önkormányzatiság első szintjébe tartozók körét, ahol elvárható, hogy mindenki megfelelő ismeretekkel rendelkezzen a döntésekhez. Jellegzetes döntések: szociális segély- és támogatás, fogyasztói értékelés, oktatás, közműellátás alapszintű szervezése, közösség-építés
Ezen a szinten megállapítható a tényleges szociális helyzet, működhet az egymásra figyelő s egymást segítő támogatási rendszer; érvényesíthető a közvetlen befolyás az együttélési normák betartására. Eldönthető a buszmegálló legjobb helye, eldönthető, hogy az iskola vagy az önkormányzat ablakát kell-e kifesteni, egy kisbuszt kell-e venni a diákok, betegek utaztatásra, vagy megoldható a „telekocsi”. Mire használják fel az önkormányzati bevételeket, mit tudnak önkéntes munkával elvégezni.
Egy város (funkciójában) környéke, a kistérség központja – közvetlen környéke elsőszámú felvevő helye – pl élelem, ipari és szolgáltató tevékenységek munkaereje - s szolgáltató/ellátó központja, legyen az gimnázium, orvosi szakellátás, államigazgatási helyi intézmények, mozi, étterem. Ahhoz, hogy megjárjuk az oda-vissza utat, ne legyen szükség egy egész napra.. Ez az a keret, ahol koordinálni érdemes a hulladékkezelést, a közmű-ellátást, ahol értékelni lehet és érdemes a közszolgáltatásokat. Az országon belül is jelentős eltérés van a település-szerkezetben, ezért 10-60 e fő lehet egy város és átlagos vonzáskörzete, s ezt tekinthetjük az önkormányzatiság 2. szintjének. Jellegzetes döntések: költségvetés; iskola vagy mozi kifestése; helyi sportkör támogatása; szociális keretek elosztása; munkahelyteremtő programok felügyelete/támogatása; pedagógusi, háziorvosi pályázatok értékelése; közösségi- és szociális munkaprogramok jóváhagyása; helyi adók kivetése – megjelenik a funkcionális szakértelem szükségessége.
A következő a magas szintű ellátási központok - régiók – szintje. Legyen egyetem és főiskola, széles kulturális kínálat színházzal, legyen integrált és magas szintű egészségügyi ellátás. Legyen kapcsolódás a gyorsforgalmú közlekedéshez, 1 napon belül oda-vissza elérhető legyen bármely intézmény. A központ területén belül legyen értelme a közösségi közlekedés optimalizálásának (közút vs vasút), ezen belül közvetlenül hatnak a kiemelt fejlesztések (munkaerő, helyi kkv-k kapcsolódása, stb.) A már kialakult struktúrákhoz igazodva kb. 100 km-es átmérőben 1,5-2,5 millió ember alkothat 1-1 életképes régiót. (A történelmi hagyományoktól, földrajzi helyzettől függően nagy eltérések is lehetnek.) Jellegzetes döntések: költségvetés (delegált és /vagy bevételi források alapján) regionális közlekedési hálózat optimalizálása; szociális- és működési keretek elosztása; regionális közmű- és szolgáltatásfejlesztési projektek jóváhagyása; regionális közmű- és szolgáltatás felügyelete és /vagy működtetése; EÜ, oktatás, kulturális költségvetés jóváhagyása. Ezen a szinten már nélkülözhetetlen a hiteles szakértelem, a demagógia kizárása.
Ez az a szint, ahol mai tudásunk szerint még megvalósítható, hogy komplex döntések előkészítésében, kialakításában részt vegyenek az állampolgárok - ha a döntéshez elegendő idő áll rendelkezésre.
Életünk következő szintjét a nagyrégiók alkotják. A földrajzi helyzet, a régiók közelsége határozza meg, hogy milyen - elsősorban vonalas - létesítményekkel célszerű egymáshoz kapcsolódni. Ilyenek az elektromos áram, fő közlekedési útvonalak, csővezetékek. Ezeket célszerű a régiók és országok között is összekapcsolni, optimalizálni.
A Földünk: Jellemzője a világrendszerek léte és működése, ahol az üzleti-gazdasági élet átnyúlik a politikai határokon, s nemzeti keretek közt nem szabályozható.
Jellegzetes döntések: az egész Földre kiterjedő kontroll- és szabályozás az erőforrások felhasználásáról, a pénz-és tőkepiacról, a fegyverkezés ellenőrzése, regionális (Észak-Dél) fejlesztési programok,környezetvédelem, Tobin-adó beszedése, stb. Ma örülhetünk, ha fellélegezhetünk, mert elfogadták az EU költségvetését, ha ésszerű kompromisszumokat kötnek az ENSZ-ben, vagy sikerül békét kötni egy háború után. Sokak természetes igénye, hogy beleszóljunk a világ dolgaiba – de erre az alapján kerülhet sor, ha megtanultuk a az 1 - 3 szinteket alkalmazni.
A hiperglobalizációról: a globalizáció léte önmagában értéksemleges jelenség. Egyrészt korábban is globális volt a Föld, mint ökológiai egység, másrészt a technikai fejlődés eredménye: az információ, a pénz, az áruk és a munkaerő mozgása „kinőtte” a nemzeti kereteket. Ennek pozitív hatása a bővülő kereskedelem, a világgazdaságba bekapcsolódó területeken a mélyszegénység visszaszorulása, az eszmék és a kultúra szabad áramlása – ugyanakkor Soros Györgytől kezdve a legnevesebb közgazdászokig és a Davosi Világgazdasági Fórumig sokan felismerték, hogy a globalizáció elsőszámú haszonélvezőivel szemben nem áll egy olyan globális társadalom, mely ellensúlyozni tudná a káros hatásokat: a globális vállalatok erőfölényét, a növekvő egyenlőtlenségeket, az Észak-Dél és a klímaváltozás problémáinak a kezelését, stb. – melyek ugyancsak globális szinten oldhatók csak meg.
Elvileg felmerül a globális világállam, mint megoldás. Az olajszállító tankerhajók példáján könnyen belátható ennek a veszélye: ezek a hatalmas úszóalkalmatosságok több százezer tonnányi terméket képesek szállítani. Ez egy balesetnél önmagában is rendkívüli veszély – de most inkább azt érdemes kiemelni, hogy ahhoz, hogy a hajó egyáltalán fennmaradjon a vízen, s a hullámzásnál a benne lévő folyadék belengése ne boríthassa fel a hajót, rekeszekre osztják a teret. Adódik létező, kézenfekvőnek tűnő megoldás.
A nemzetállamokról. Létező, történetileg kialakult formák – de nincs egyértelmű értelmezésük. Az ENSZ tagállamai rendkívül eltérő méretűek területükben, lakosságszámukban, a nemzetiségi-etnikai összetételük is nagyon különböző lehet. Való igaz: mint létező entitátsok, kötődést is jelentenek – s összességében azért mégis csak jellemzi őket a közös történelem, nyelv, kultúra és a kialakult gazdasági keretek.
Minden nehézsége, problémája ellenére evidenciának tűnik, hogy az EU integráció erősítése lehet számunkra a kívánatos: egységes kül- és védelmi politikai, gazdasági szabályozás és pénznem, közelítő szociálpolitika, egységesülő szabványok és sztenderdek, átjárható oktatás és képzés, közösségi közlekedés gerinchálózatai, stb. Ez a korábban csak említett nagyrégiók szintje. Ha - a szemléltetés kedvéért - abból indulunk ki, hogy az EU-ban több, mint 500 millió ember él, 314 régió van (Nuts2), akkor a világban a közel 8 milliárd ember mintegy 5 ezer régiót alkotna. Ezekre (de többségükre) biztosan elmondható, a gazdaságuk, kultúrájuk, kapcsolataik közvetlenül is kötődnek a nagyvilághoz - de az egymás közti kapcsolatok, egyeztetések ma még és sokáig is - lehetetlenek. Mivel nagy a különbség az egyes országok nagysága, súlya között, belátható, hogy az USA-val, Kínával, Oroszországgal csak az eddigieknél integráltabb, föderatívabbb EU képes megfelelő súlyt képviselni. Ez a bontás közel van ahhoz, amit az ENSZ BT öt állandó tagja reprezentál: nélkülük ma nem lehet érdemi politikai döntést hozni a világban. (Láthatóan hiányzik India, Japán, s nincs képviselete Afrikának és Dél-Amerikának - de esélyük akkor lehet, ha valamilyen belső (kon)föderációt tudnak alkotni.)
Természetes a kérdés, hogy mi legyen a 27 EU tagországo szerepe, mi van a nemzeti szuverenitással? Az előbbiek alapján erre a szubszidiaritás elve alapján lehet a választ megadni, ami az eltérő nagyság miatt nem lehet egységes. A kisebb országok maguk is 1 régiót jelenítenek meg, a nagyok 10-es nagyságrendet. Ez utóbbiaknál természetesen jelenik meg a koordinációs igény. A kultúrák sokszínűségének fenntartása alapvetően nemzeti hatáskör - elsősorban a nyelv fenntartásával, megőrzésével. Egy társadalom fenntartása annak kohéziójától függ - ez egyaránt jelenti a szolidaritást, illetve annak a biztosítását, hogy az egyének megfelelő közösségek, bizalmi hálózatok tagjai legyenek, vagyis megtalálják és gyakorolhassák identitásukat. Természetes a nyelvhez, nemzethez való tartozás - ebbe úgy születünk bele. Ugyanakkor látnunk kell, hogy a nemzet és az állam csak ritkán azonos fogalmak Európában. Központi akaratból, erőszakosan valósították meg ezt az egységet Franciaországban, külső erők hatására valósult meg Magyarországon, kevésbé homogén módon Olaszországban vagy Németországban, deklaráltan többnemzetiségű országokban élnek a spanyolok és a belgák - s ha a nemzetállamok szuverenitását tartanánk a legfontosabbnak, akkor nem is lenne értelmezhető a határon túli magyarok léte, s nagy kavarodás lenne, hogy akkor hova is álljanak az osztrákok, a tiroliak, stb. Megoldást csak a többes kötődés jelenthet: a hatásköröket a szubszidiaritás alapján célszerű megosztani, az EU a tagországok közösen gyakorolt szuverenitása, másrészt pedig a tagországok az EU részeiként is értelmezzék önmagukat, a nemzeti intézmények pedig őrködjenek és védjék a nemzeti kultúrát és hagyományokat.
Ha majd egyszer elolvassa ezt a posztot az unokám, remélem, nem is fogja érteni, hogy mit problémáztak ezen az ősei.
[i] http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/beszedek-publikaciok-interjuk/orban-viktor-beszede-a-miniszterek-bemutatasan20180518
[ii] Dani Rodrik A globalizáció paradoxona - Demokrácia és a világgazdaság jövője Corvina Kiadó, 2014
