Egy neolibsi-komcsi feljegyzései

bemutato1.jpg

Hogy bukik a hód a víz alá: sima, szinte észrevétlen mozdulattal vagy fröcskölve, erős farkcsapással? …

 

Használt értelmezés: Közjónak azt tekintsük, ha biztosítható a gazdaság, társadalom (katt!), kultúra (katt!) és a környezet (katt!) hosszú távú fenntarthatósága.

Hiába volt már meg a szösszenetem címe és a kulcsmondat – ezt az átverős kérdést akartam feltenni az ismerőseimnek a FB-ra. Időm lett volna rá. Korán keltem, már ötkor elmentem evezni, amikor még nincs szél, nincsenek motorosok a Dunán – sima a víz, szép a Napkelte a vízen – de ha egy percre is felmegyek, akkor órákig is ott maradhatok, mobil csomagom bánhatja. Úgyhogy akkor inkább lássuk a téma kifejtését, ami azért is fontos nekem, mert a lassan 1 éves unokám nagy eséllyel már nem fog személyesen emlékezni rám, de jó lenne, ha valami maradna a nagyapjáról… Ha nem kap elég jó nevelést, s érdekelni fogja a politika – azt láthatja, hogy a mai un. újbaloldali szerzők egymásra hivatkozva bőszen globalistázzák, neoliberálisozzák mindazokat, akik bármilyen szerepet tulajdonítanak a piaci versenynek. Egy kis kutakodással meglepetve tapasztalhatja, hogy kezdetben Thacher és Reagan neokonzervativizmusa neveződött át – s minden negatív felhangot kapott náluk, amiben a liberális (ld: demokrácia, politika) szerepel. Tény, hogy a globalizáció/kapitalizmus kritikus (sokszor: ellenes) véleményekben van igazság. A globalizáció a fejlődés természetes következménye – de az un. „globalizmus” már nem: amikor nagyvállalatok állami kontroll nélkül tudják érvényesíteni az akaratukat, nem csak élnek-, de vissza is élnek az erejükkel, rövidtávú profitérdekeiknek rendelik alá a környezetvédelmet, a helyi közösségek érdekeit, akkor már ellenőrzésre, szabályozásra és beavatkozásokra van szükség. Na, ekkor kapom a másik oldalról, hogy komcsi vagyok.

1.   A piacról és a kapitalizmusról

Az ideám szerint a kapitalizmus a feudalizmust követő társadalmi formáció, mely megadja a lehetőségeket- köztük a vállalkozásokét is -  a felvilágosult egyénnek, biztosítja a törvény előtti egyenlőséget, a „testvériség” pedig a nagyobb közösség, a társadalom minden tagjára kiterjedő szolidaritást. Az ennek megfelelő politikai forma a polgári/liberális demokrácia. Ennek a – tudom, idealizált – elképzeléseknek még az un. fejlett, nyugati demokráciák is csak hellyel-közzel felelnek meg – de élesen szemben áll azzal, amivel az antikapitalisták érvelnek, mely szerint ma az egész világon – kapitalizmus van. Valóban nem lenne alapvető különbség a svédek és a Nyugat-Európai országok, valamit a szaúdi feudális vagy éppen a kínai kommunista diktatúra között? (Aki ezt tagadja – élje meg. Vendégmunkásként valamelyik Öböl-menti országban vagy tibetiként, ujgurként Kínában.)

Az én „ideális kapitalizmusom” a 20. század 2. felében volt a csúcson. Kisebb nagyobb megrázkódtatásokkal, de béke volt, stabilan fejlődtek a gazdaságok, biztonságban éltek az emberek, a családok eldönthették, hogy taníttatják-e a gyerekeiket vagy nagyobb házat, autót vesznek. Ritkaságszámba ment a munkanélküliség – de segélyekkel, támogatásokkal ezt is túl lehetett élni. Jut is, marad is elv alapján meggyeztek a munkáltatók és a szakszervezetek, sokszor észre sem vették az emberek, hogy a konzervatív vagy a szocdem pártok kormányoztak. Sorra szűntek meg a gyarmatok – az országok egy része a Nyugat, másik része a SZU „gyámsága” alá került, az ebből adódó háborúskodás kivéreztette a szovjet birodalmat, valóban úgy tűnt, hogy itt a „történelem vége”.

Kiderült, hogy az amúgy természetes globalizáció káros mellékhatásaira nem figyeltünk. Ilyen például az, hogy rendkívül felgyorsult az információ-áramlás, ennek következtében a pénz maga is áruvá vált. Az új technológiákra építő innovációk a világ egészén jutnak bevételeikhez, de adózniok ott és annyit kell, amennyit jónak látnak. Az erő pozíciójával tudnak fellépni a nemzetállami kormányokkal való tárgyalásokban. Lerövidültek az üzleti ciklusok – a cégek menedzsmentjeinek hónapról-hónapra kellett bizonyítaniuk a profitabilitásukat. Nem értve – de magyarázva – a hálózatelméletet, nyilvánvaló, hogy csak pénz/tőke tud profitot termelni, s a pénz tulajdonsága, hogy oda megy, ahol már van. Ezt tartom a nagy egyenlőtlenségek alapvető okainak. S itt érdeme megjegyezni, hogy a magán- és a vállalkozói tulajdon szétvált egymástól, így a magántulajdonos felelőssége is nehezebben mérhető. Például a világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos csak cégének 12,5 %-ának tulajdonosa, elvált felesége tulajdonrészével együtt is papíron csak 25 % felett rendelkezik. A világ pénzügyi befektetői pedig azoknak a kisembereknek a megtakarított centjeit kezelik – akik adott esetben felháborodnak, hogy Bangladeshben gyerekmunkásokat alkalmaznak. Ebben a helyzetben a buborékok, válságok kialakulása – s azok mérete is globális lehet. S még ha el is fogadjuk Dani Rodrik állítását, hogy a hiperglobalizáció, a globalizmu (figyelem: NEM a globalizáció) egy rákos daganat, melyet kezelni kell – azt azért ne feledjük, hogy a kapitalizmus az anyagi jólét korábban nem tapasztalt fokát hozta el, s ha körülnézünk a világban, nem ott élnek a legszegényebb emberek, ahol a kapitalizmus „kizsákmányolja” őket – hanem ott, ahol nem tudtak bekapcsolódni annak a rendszerébe. (A létminimum alatt élők száma drasztikusan csökken világméretekben).

Mindezzel élesen szemben állnak az antikapitalisták. Azt, hogy miként is képzelik el a kapitalizmus megdöntését, nem sokat tudnak mondani – a Téli Palota „ostroma” utáni 70 év vagy Venezuela mai története nem sok jóval kecsegtet – ezért ugorjunk is oda, hogy mivel is cserélnék le. Néhány, jellegzetes ajánlat: önigazgató kisközösségek – jobb esetben ezek hálózata – az ökológiailag is „lábnyom nélküli” mezőgazdaságban, de az élet egyéb területein is; FNA, mely állampolgári jogon jár mindenkinek; a „Nemnövekedési mozgalom”, mely a túlzott fogyasztás visszaszorításával egy környezetbarát, minőségibb élet feltételeit teremti meg. Szívességi gazdaság, helyi pénz alkalmazása., stb. Bevallom, ezek sok tekintetben szimpatikus törekvések a számomra – s az a véleményem, hogy ki kell ezeket próbálni, s a gyakorlatban is hadd bizonyíthasság magasabbrendűségüket. De azért ha megszűnik a piaci verseny, a profitérdekeltség, azért néhány kérdésre válaszolni kellene: az önellátást hirdető vidéki életmód romantikus elképzelés, s biztos akadnak, akik lemondanak a civilizációs kényelemről, de a lakosság hány százalékának kell ebben részt vennie? Ma több, mint 7 mrd ember él a Földön, ez a szám kb 10,5 nél tetőzik majd – megoldható így mindenki élelmezése? Ki termeli meg azt a jövedelmet, amiből biztosítható az FNA fedezete? A Nemnövekedési mozgalom a világ legfejlettebb régiójában fogalmazódik meg - ma kb a Föld lakosságának az ötöde él jólétnek mondható körülmények között, mintegy háromnegyede napi megélhetési gondokkal küzd. (Magyarország az első csoportba tartozik – de tudjuk, mintegy 30 % ezt valójában nem mondhatja el magáról.). Van-e erkölcsi alapunk ahhoz, hogy számukra is a nemnövekedést javasoljuk? Egy tanulmány  szerint a „globális felmelegedés kezelése …világ GDP-jének 0,2 – 2 százalékát igényli”. Jó esetben az ilyen programok a legszegényebb országok konvergenciáját is előmozdítják – de hol teremtődik meg ehhez a forrás piacgazdaság, adóztatható profit és jövedelmek nélkül? Antikapitalisták figyelmét arra szeretném felhívni, hogy ehhez nem járható út a szupergazdagok vagyonának az elvétele, mert ez nagyrészt virtuális, szellemi termékekben testesül meg, a Facebook részvényeit nem lehet úgy szétosztani, mint a földesúr búzáját – de a vagyon- és örökösödési adóval, az adóparadicsomok felszámolásával, a Tobin adóval létre lehetne hozni (az EU mintájára) egy „kohéziós alapot”. S ezzel már rá is térhetünk a kapitalizmus jövőjéről való disputára.

A globalizmus ellenszere csak a globalizáció (pontosabban: a glokalizáció, a szubszidiaritás elve) lehet: globális szinten kell kialakítani a gazdasági-pénzügyi folyamatok átláthatóságát és szabályozását.Nem máról holnapra valósul meg, de a világ afelé halad, hogy az alapvető, a szociális minimumot jelentő áruk az MI, robotizáció alkalmazásával előállíthatók lesznek. A számok azt mutatják, hogy minél fejlettebb egy gazdaság, annál inkább csökken  a pénzben kifejezett növekedési ütem – miközben ugyanazon pénzért egyre többet kapunk minőségben, szolgáltatásban. (Kedvenc példám: egy átlagos mobiltelefon ma annyit tud, hogy az egyes funkciók felfedezéskori értéke – fénykező/videó, csoportos beszélgetés, számológép, stb – meghaladná az 1 millió USD-t. Egy másik: ha nem álló nap akarunk internetezni, akkor a nagyobb városokban gyakorlatilag ingyen juthatunk WIFI-hez. A piacon egyre versenyképesebbek a korszerű, alternatív energiák, igéretes technológiák versengenek egymással a piacon – ld. fúziós energia, MI.

Röviden összefoglalva: mindaddig, amíg korlátosak az erőforrások, a gazdaság csak úgy fenntartható, ha a kimenetek meghaladják a ráfordításokat, vagyis az externális hatásokat figyelembe véve is profitabilis. A forrásokért versenyezni kell – ezeknek a szabályozása rajtunk múlik. A nagy cégek csak részben a cégtulajdonosok magántulajdonai – ott vannak a mi befektetéseink is. Ha a tulajdont személyesíteni tudjuk, akkor azt is elérhetjük, hogy a minőségbiztosítási, környezetirányítási és CSR rendszereknek valódi, s ne csak PR tartalmuk legyen. Bizonyítható, hogy annak az elképzelt ideális modellnek, mely egyenlő felek összefogásán alapul, méretbeli korlátai vannak. A magam részéről értelmetlennek tartom az újbaloldal antikapitalizmusát, mert az alapvetően a létező rendszer elvető kritikáján és a gyakorlatban nem bizonyított megoldások propagálásán alapul.

Folyt köv: a  társadalom (katt!), kultúra (katt!) és a környezet (katt!) 

Címkék: Demokrácia, Holnap