Vissza a jövőből - azután előre
Olyanokkal lehet jót beszélgetni, netán vitatkozni, akik nézete közel áll a mienkhez. Bár az ő „eszmetársai” szívesen minősítenek engem neoliberálisnak – de Köves Alexandra[i] ilyen. Egyrészt sokkal optimistább vagyok nála: az AI, robotizáció terjedésével egyre inkább megközelíthetőnek tartom azt az állapotot, hogy az alapvető emberi szükségletek kielégíthetőek legyenek – de pesszimistább, hogy ezt sikerül-e fenntartható módon elérni, hiszen túllaktuk-túlfogyasztottuk a bolygónkat, illetve hogy az általa javasolt megoldásoknak mi a realitása.

Több van Gogh poszter is lóg a szobám falán, tán ezért néztem meg egy 

Milyen esélye van a demokráciának a mesterséges intelligencia korában?
Ahol valaki azért élvez védelmet, azért nem vonható felelősségre a tetteiért, mert a hatalom berkein belül van, ott kiszolgáltatják az embereket a gátlástalanságnak és az erőszaknak. Ezt mi visszautasítjuk. Mi kiállunk az áldozatok, az emberi méltóságukban megsértett polgártársaink mellett. Ránk számíthatnak. Nem nyugszunk, amíg mindenki meg nem kapta a neki járó erkölcsi, jogi és anyagi elégtételt.
Ugye, milyen jól hangzik, nagyon sokaknak? Amennyire „szeretjük” a politikusokat, sokaknak tetszene ez az ötlet – de hogy miről is van szó valójában, érdemes rászánni pár percet.
Úgy tűnik, hogy ma csak az lehet korszerű, aki egyben globalizáció és egyben kapitalizmus kritikus. (Ami a gyakorlatban -minmum verbális- „ellenességet” jelent). Rendben, akkor beszéljünk a planetáris tudatról és a magántulajdonról, valamint az áruk, szolgáltatások előállításáról, cseréjéről. Lányi és Schiffer Andrásoknak ajánlom.
Eredetileg "túrós pogácsa - avagy egy túróst Pogátsának" címet akartam adni, de belátoom, nevekkel nem illik játszani. Ennél ugyanis komolyabb, izgalmas dolog, amikor a baloldal sztár-celeb közgazdásza egy sok tekintetben neoliberális modellel froclizza – a liberálisokat.
Amikor a kutas azt mondja, hogy ne tankolj benzines kocsiba gázolajat – hiszel neki. Pedig valószínűleg ő sem tudja, hogy mikortól benzin, petróleum vagy gázolaj az, ami kijön a finomítóból. De amikor egy politikus nemzeti szuverenitásról, nemzeti érdekről beszél – annak érdemes utánanéznünk. Valószínűleg hazudik.
Három éve írtam egy posztot
Mert hagyják.