Tetszetős javaslat[i]: felelős értelmiségiek szüljék meg a nemzeti minimumot – amit azután ha „a résztvevők a maguk szabadságának kis köreiből kiindulva nem tudják közösségi és társadalmi konszenzussá formálni, ha nem tudják a nyilvánosság szemében ikonikussá tenni, hogy a magyarok a magukénak érezzék, és a tartalmának teljesülése érdekében a politikára nyomást gyakoroljanak, akkor az újabb harmincöt év sem hozhat az országnak mást, mint az eddigi és jelenlegi lopakodó leépülést.”

If we define the common good  as the integrated, long-term sustainability of the economy, society, culture, and environment, then it is worthwhile to group together the most important issues of these areas—knowing that, individually, none of these pose any surprises to the average newspaper reader.

Mindig tanulságosak Marosán György írásai (ÉS, nov.8. és dec.19. https://www.es.hu/cikk/2024-10-31/marosan-gyorgy/miert-sokasodnak-a-veszhelyzetek-.html [i] és https://www.es.hu/cikk/2024-12-19/marosan-gyorgy/a-korszakvaltas-dilemmai.html[ii]  ). Ő a vállalati menedzsment professzora – magam beosztottként e terület végrehajtója voltam. Ő filozófusként, közgazdászként a szakirodalom ismerője – és ismertetője – a gazdaság, társadalom, stb. nemzetközi irodalmának – jómagam Kávéházi Konrádként a napi gyakorlattal ill. kommentezgetéssel foglalkozom. De mindkettőnkben él az a naiv remény, az egyik vészhelyzetből a másikba való bukdácsolás a józan ész alapján is belátható, hogy ha az egymással is konfliktusban álló gazdaság, társadalom, kultúra, környezet együttes, hosszú távú fenntarthatóságát [iii] tekintjük közjónak, akkor van esélyünk megoldást találni

Mindig tanulságosak Marosán György írásai (ÉS, nov.8. htt ).

Viszont érdemes azon elgondolkodni, hogy miért is bukdácsolunk egyik vészhelyzetből a másikba. Nekem az tűnt fel, hogy ami használható egy szervezetre – pl. stratégiai menedzsment, szervezetfejlesztés, kultúraváltoztatási projektek, kommunikációs és együttműködési tréningek - az mennyire nem a politikára, s főleg nem Föld társadalmára.

1.   Miről van szó?

Közjó – avagy a lemmizmatika alapjai

Bevezetés

Ha elfogadjuk, hogy a világon az emberek – beleértve utódainkat is – jól-létét, boldogulását tartjuk a legfontosabb kérdésnek, ezért közjón a gazdaság, a társadalom,a kultúra és a környezet együttes, hosszú távú fenntarthatóságát kell értenünk – akkor megkímélhetjük magunkat az 1. fejezet okoskodásától.

Ha arra köteleznének, hogy  írjam meg, mit gondolok a világ állapotáról, könnyű dolgom lenne: fognám Földes György mély lélegzetű írását[i], kiirtanám belőle a baloldal, osztály, szocializmus, neoliberalizmus és mindenfajta izmus fogalmakat – s készen is állna a dolgozat. (A poszt a Népszavában megjelent írás kiegészített változata.)

Attól függ, melyiküket találja hitelesnek közjó szempontjából. Ez egy furcsa, avíttasnak tűnő fogalom – s bár nem gondolnánk, ahogy az embertársaink többségéről sem, hogy ezen elmélkednének, de valójában mindenkinek van egy elképzelése arról, hogy mit várhat el önmagától, mit mit gondol jónak és helyesnek, s hogy milyennek kellene lennie a világnak.

Ez a rövid válaszom Bjorn Lomborg [i]izgalmas kérdéseket felvető írására. Egyszerű lenne a helyzetem, ha kiderülne, hogy a szerző az olajcégek megbízását teljesíti – s ezért érvel amellett, hogy a karbonkibocsátás nem veszélyes, a szegények sorsán pedig az olcsó energiával lehet segíteni.

Ajánlom neked, mert eléggé hasonlítunk abban, hogy „neoliberális komcsik” vagyunk – vagyis nem tagadjuk a magántulajdon, a piaci verseny minden formáját, ugyanakkor a piaci fundamentalistálnál jóval több társadalmi szolidaritást, közösségi létet tartanánk szükségesnek. Te elsősorban a józan észben, az emberek belátásában bízol abban, hogy az egyre komplexebbé (bonyolultabbá?) váló világunkban mégis csak megoldásokat találhatunk abban, hogy túléljük a válságainkat, hosszú távon is fenntartható legyen a gazdaság, a társadalom, a kultúra és a környezetünk – s nem magadért, hanem az unokáid sorsáért aggódsz már csak.

Sosem árt a fogalmakat előre tisztázni, hogy miről is beszélünk – vagy hogy a diffúz fogalomhasználat miatt az adott helyen és időben mit értünk egy adott kifejezésen. Számomra az az elfogadható, ha elő- vagy utótagal vagy egy kifejezésben, de a fogalom kapcsolódik az eredeti jelentéshez. (Természetesen ismerünk a történelemből olyan példát, amikor a jelzős szerkezet valójában tagadást jelent – ld. pl. a „szocialista demokrácia” kifejezést).

https://www.youtube.com/watch?v=uvfdpagSw7k

Miért nem szeretjük a zöldeket MOST?
Nagyon érdekes fejtegetés GEO-tól LA kapcsán. Ehhez csak egy gondolatot teszek hozzá, ami röviden
csak ennyi. „Miért nem szeretjük a zöldeket MOST? LA és GEO is erről beszél, és ebben van a fő
gondjuk, a MOST szóban.

(Vendégposzt, kapcsolódik https://geo1.blog.hu/2023/10/07/miert_nem_szeretik_az_istenek_a_zoldeket )

Elgondolkodtatott az „Elég a félelemkeltésből….”^[i]c. írás (Ez a poszt a szerző engedélyével közreadott, némileg átszekesztett változat)

Mostanában több könyv is a kezembe került, melyek a klímaváltozással foglalkoznak[xi]. A dolog technikai-technológiai részében nagy az összhang – pl. karbonsemlegesség zöld energiával, GDP (vagyoni növekedés) helyett minőségi élet (well-being), stb. Az egyik szerint ennek az akadálya a kapitalizmus (Pogátsa Zoltán[xii]), míg egy másik szerint a Föld Köztársaság a megoldás (Lukács Gergely Sándor [xiii]). Dittrich Ernő[xiv] a buddhizmus, jóga és meditációs iskolák gyakorlatából kiindulva változtatná meg a gondolkodásunkat, s erre alapozná a változásokat, Lányi András a fenntartható helyi közösségekben látja a megoldást – de ha eltekintek a politikai PR-tól, vagy a megoldások realitásától, parcionalitásától, zek nagyrészt irreálisak is, de ha igaz, hogy a 2100 évi GDP 1,8 százalékáról van szó, akkor csak végig kell menni a klíma/természetvédelem, végső soron az emberi társadalom érdekében.

Miért nem szeretjük a zöldeket?[i] – s kit, miért igen

A kérdőjeles mondat a címe Lányi András publicisztikájának. Könyvét is elolvasva én őt igen – mert sokat tanulhatok tőle, s sok mindenben tudok (?) vitatkozni vele.

A tudós szerzőknek igazuk van, amikor a gazdaság és a társadalom fenntarthatóságának a szempontjából azt bizonyítják, hogy „bevándorlókra szükség lenne, vendégmunkásokra nem”.[i] Ugyanakkor más képet kapunk, ha a nézőpontunkba bevonjuk a kultúra és a környezet fenntarthatóságának a vizsgálatát is. (Közjón a gazdaság, társadalom, kultúra, környezet egymással is konfliktusban lévő elemeinek a hosszú távú, együttes fenntarthatóságát értve.)

Mostanában több könyv is a kezembe került, melyek a klímaváltozással foglalkoznak. A dolog technikai-technológiai részében nagy az összhang – pl. karbonsemlegesség zöld energiával, GDP (vagyoni növekedés) helyett minőségi élet (well-being), stb. Az egyik szerint ennek az akadálya a kapitalizmus (Pogátsa Zoltán[i]), míg egy másik szerint a Föld Köztársaság a megoldás (Lukács Gergely Sándor[ii]). 

Megdöntük a kapitalizmust - vagy radikálisan változtassuk meg a világot? Amíg az ideológusok nem döntenek, én a 2. változatra szavazok.

Dobjuk ki a kapitalizmust, a liberális demokráciát

 a szótárunkból.

Az ismerőseim közt a magyar átlagot jócskán meghaladóan vannak a kapitalizmus és a liberális demokrácia hívei, akik valószínűleg élből visszautasítják a javaslatot. A maguk szempontjából tán igazuk is van – ők azt értik e fogalmak alatt, amit anno megtanultak.

Bár még nem készült el a Tik-Tok változat, talán sokan ismerik a történetet, amikor egy busman törzs életét felforgatja az égből aláhulló kólás üveg.

Az un boldogság vagy jól-léti indexben a finnek, dánok vezetnek - s hogy mi miben vagyunk mások, miért vagyunk jóval hátrébb ebben a sorban, a megfejtéshez a https://chat.openai.com/chat segítségét kértem.

(A két ország különbözöségét Hofstede alapján a legegyszerűbb szemléltetni)